Sziasztok!

Lassan vége a novembernek, sőt e hét vasárnap már meggyújtjuk az első Adventi gyertyát is. Tudom, hogy mindenki inkább már karácsonyi lázban ég, a csoportban készülnek a szebbnél szebb képeslapok, és otthon biztosan inkább az Adventi koszorúk, naptárak, asztali díszek és egyéb karácsonyi dekorációk készítésén munkálkodtok. Nézzétek el nekem, hogy mind ezek ellenére én most még egy pillanatra visszakacsintok az őszbe, és egy őszi színekben pompázó dekort mutatok nektek. Imádom az ősz hangulatát, színeit, ezért egyszerűen nem tudtam elengedni

Most a woodouts egyik gomba alapját használtam, ami nagyon megtetszett, és már egy ideje arra várt, hogy alkotás szülessen belőle. Valószínűleg azért kellett ilyen hosszasan várakoznia, mert most találtam meg a hozzá illő, pont neki való papírkészletet, ami nem más, mint a Piatek őszi kollekciója a The Four Seasons-Autumn. Kiválasztottam a készletből a megfelelő papírt, kivágtam és felragasztottam az alapra. A gomba fejére stencileztem, amit szinte teljesen el is takartam a végén. A kompozíciót a gombafejre készítettem el, amihez a papírkészlet kivágóívét és a Mintay Flora book-ját használtam. Díszítettem még Prima virágokkal és Finnabair fém levelekkel. A talpba beleragasztottam a gombát, majd izlandi zuzmóval borítottam be, és kivágatokat ragasztottam rá. Utolsó simításként lefestettem az oldalakat, és pecsételtem egy keveset.

Fogadjátok szeretettel!

Köszönöm, hogy megnéztétek!

Zsuzsi

Felhasznált termékek:



NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ