Sziasztok!

Szeretem a cirkuszt, nézzétek el nekem… Van valami különleges, megfoghatatlan, misztikus hangulata. A fények, a zene, a fűrészpor illata, az artisták gyönyörű jelmezei mindig elvarázsoltak.

Emlékszem, amikor tatámmal elmentünk a Fővárosi Nagycirkuszba, talán 6 éves lehettem. Teljesen elvarázsolt már maga a hely is, mintha egy másik világba csöppentünk volna. Akkor még persze leginkább az állatokon volt a hangsúly (szerencsére mára ez a helyzet változott), de nekem mindig valahogy a bohóc volt a kedvencem.

Amióta a fiúk is nagyobbacskák, ha tehetjük, elmegyünk a Magyar Nemzeti Cirkusz előadására. Őket is mindig teljesen magával ragadja a hangulat, látom rajtuk azt a csodálatot, izgalmat és döbbenetet, amit anno én is átéltem. És persze nekik is nagy kedvencük a bohóc, ezért arra gondoltam, hogy az e havi kihívásra egy bohócos oldalt készítek.

Sokáig válogattam a fotók között, szerencsére elég sokat készítettünk az előadásokon. És akkor hirtelen az Elsőszülött (aki belépett már a kiskamasz korba) benyögte, hogy ő most nem nagyon szeretne már „szerepelni” az alkotásokon, ha sok ember látja… Na, puff neki, mit csináljak??? Végül együtt keresgéltünk, és ő választott egy képet, amin nem igazán felismerhető, ebbe beleegyezett. Így hát, nézzétek el nekem, de most ideiglenes fotóval mutatom az oldalt.

Alapnak egy fekete karton választottam, amire modell pasztával stencileztem. A modell pasztába szórtam egy kis szivárványport és így szárítottam meg. A stencilezés köré festőkéssel felvittem egy kis fehér gessot is, majd a kétféle Impasto festéket. Vízjel tintával bélyegeztem (a csíkok Tim Holtz, a rombuszok Prima, a csillagok pedig Carabelle bélyegzők), majd óvatosan, felváltva szórtam rá a domborítóporokat (a Lindy’s-en kívül még Ranger porokat szórtam rá piros és sárga színben). Több rétegben használtam ezeket is.

A Graphic 45 Le Cirque készletében van egy papír, aminek körben nagyon szép kerete van, így ezt a keretet körbevágtam snicerrel és kicsit elemelve felragasztottam az alapomra. A készlet másik papírjából vágtam ki bohócokat, virágokat, feliratot és egyéb mintákat is.

Valahogy nem állt össze az egész, valami hiányzott… Sokat gondolkodtam, próbálgattam egy csomó díszítőelemet, aztán bevillant valami. A színes „fények” hiányoztak.

A Dívára készült alkotásomnál már használtam hasonló célra acetát lapot, így hát elővettem újra egy ívet és alkoholos tintákat folyattam rá. Amikor még folyékony az egész, szívószállal szépen lehet fújni, így különleges színátmenetek jönnek létre. Száradás után feldaraboltam a fóliát és ráragasztottam a stencilezett-domborított háttérre.

A fotót a bal felső sarokba tettem, köré kerültek a G45 díszítők. A jobb alsó sarokba pedig az egyik korábbi cirkuszi előadás szórólapja került, valamint a Ciao Bella cirkuszi készletének néhány eleme.

Nekem így lett teljes ez az oldal, még ezzel az ideiglenes fotóval is.

Remélem, indultok a kihíváson és megmutatjátok nekünk az alkotásaitokat! Hajrá, még rengeteg időtök van rá!

Andi

Kíváncsi vagy, miket használtam?

Érdekel a mixed media? Gyere és csatlakozz hozzánk!

Facebook csoportunk: kattints ide!

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ