Rengeteg scrapbook oldalt vagy vásznat készítettem már ajándékba, de a húgomnak, Dórinak még soha nem csináltam semmit. Nem tudom, hogy miért alakult így eddig. Most azonban eljött az ideje, hiszen születésnapja volt, amelyre szerettem volna egy személyes ajándékkal meglepni. Egyikőnk sem egy szentimentális “darab”, így nem volt egyszerű egy olyan oldalt összehozni, amely vagány, nem túl színes és mindemellett még passzol is a személyiségünkhöz.

Van egy furcsa szokásunk, miszerint rendszeresen verseket adunk egymásnak bizonyos családi alkalmakra. Pontosabban Dóri és apa szoktak inkább írni. Hogy átjöjjön ezek komolysága és a családi szellem, az idei szülinapi ajándékomból idéznék egy versszakot:

“Ezúton megbocsájtok hát minden gonosz tettedért,
Hogy a hajamra annó krémtúrót kentél.
Hisz van, amit az ember nem felejt,
Mint pl. hogy a vakondom azóta is egy selejt.”

Tavaly előtt volt egy közös fotózásunk, amelyen egy egész sorozat készült rólunk. Ezeket a képeket vettem elő ismét. Sok őrültködős fotó volt a gyűjteményben, mégis most egy komolyabb mellett döntöttem.

Nehezítő tényező volt, hogy maga a fotó is nagyon színes és sötét, így olyan kiegészítőket kellett választani, melyek kiemelik a színeket és finoman díszítik a vásznat.

Ezzel a scrapbook oldalammal szeretnék boldog szülinapot kívánni Hugó, Rotty, Rottykó, DorotheaTeheneLola, Dojcsi, vagyis az én egyetlen testvérkém! <3

Részletfotók:

IMG_20151023_171547-2IMG_20151023_171614-2IMG_20151023_171625-2

 

 

 

 

Step by step tutorial videó:

Íme az egész oldal:

virag_reti-1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezt az oldalt a 7 Dots Studio és a Mixed Media Place és a Berry71Bleu inspirálta.

challenge-oct-7DS1-600x600

12112361_10153048954251415_7030853590130239688_n (1)

 

exercise 13

12 HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ