Vendég alkotónk: Erdei Reni

Sziasztok! Erdei Reni vagyok. Novemberben újra az a megtiszteltetés ért, hogy vendégalkotóként megmutathatom az alkotásom a blogon. A havi kihívást “Koponyás” Andi tette közkinccsé, így témája nem meglepő: a koponyák, amiket én is imádok! Gyorsan elő is kaptam Finnabair Amun and Bast mould-jaiból már előre kiöntött formáim, melyekből most kivételesen nem a macskás verziót használtam…

Vendégalkotónk: Rózsa Erika Petra

Sziasztok! Rózsa Erika Petra vagyok, Tárnokon élek a férjemmel, a kutyámmal és egy nagy kerttel, amit idén kezdtem el teleültetni növényekkel. Gyerekkorom óta érdekel minden, ami kézművesség. Sok mindent kipróbáltam már gyertyaöntés, hímzés, gobelin, festés, manóvarrás és még ezeregy más dolog. 2018-ban találtam rá a mixed media technikára, amiről akkor még nem is tudtam, hogy…

Vendégalkotónk: Tóth Erika

Sziasztok Scrapkörlakók! Tóth Erika vagyok. Itt hozom a júliusi vendégalkotásom első projektjét 🙂 Egy fotókerettel szeretnélek inspirálni benneteket melyet a nyár jegyében készítettem. Most fotó nem került rá majd nyár végén a nyaralás után kiválasztom a „győztes” képet mely büszkén foglalhatja el helyét ebben a csodás keretben.   Egy vászon hátoldalára alkottam, melyet lekentem fehér…

Vendégalkotónk: Jakab Marianna – Laza nap

Pillanatnyilag a laza napok még nagyon távolinak tűnnek, így a színes, vidám art journal oldalpár, amit a blogra készítettem, legalább egy picit elvarázsolt arra a helyre, ahol lenni szeretnék. Én és a barátnőm sülünk a napon, hallgatjuk a tenger morajlását, a sirályok suhogását és határozottan senki sem kiabálja percenként, hogy “anyaaaaaaa”. Nos most, hogy kellőképpen…

Vendégalkotónk: Tóth Erika

    Sziasztok Scrapkörlakók ! Tóth Erika vagyok. Év elején jelentkeztem a „jelentkezz vendégalkotónak” felhívásra és nagy örömömre Virág és a DT-s csajok bizalmat szavaztak nekem, melyet itt is szeretnék megköszönni. Ebben az évben 3 hónapban találkozhattok az alkotásaimmal, melyekkel remélem inspirálni tudlak benneteket. Itt hozom az első vendégalkotós alkotásom, melyre egy fali dekoráció készült.…

Vendégalkotónk: Balogh Mariann

Kedves Scrapkör-lakók!   Maya vagyok, és legnagyobb meglepetésemre ebben a hónapban én érdemeltem ki a lehetőséget, hogy vendégalkotó legyek a blogon. Nagyon örülök, hogy az előző havi kihívás-alkotásom alapján nekem szavazott bizalmat a DT csapat! (Ezúton is hálás köszönetem!) Amióta “az eszemet tudom”, alkotok, már akkor vegyítettem a technikákat, amikor azt még hírből sem nevezték “mixed médiá”-nak… (mivel…

Vendégalkotónk: Jakab Bernadett

Sziasztok! Nagy meglepetés volt számomra,hogy decemberben kiemelt alkotó lettem. Kicsit meg is ijedtem,hogy ez nem biztos,hogy nekem való. Ám,úgy döntöttem megpróbálom 🙂 . Szerettem a tavalyi év scraptivyti kihívásait. Az idei újratervezést,még gyakorolnom kell,igyekezni fogok ebben is. Anyasági szabadságon vagyok itthon,még egy kis ideig. Az alkotásaimból kiderül,hogy 4 gyerkőc anyukája vagyok, a scrapbookkal való kikapcsolódás…

Vendégalkotónk: Jakab Marianna

Felhők felett ragyog a nap Jakab Marianna vagyok, 3 gyermekes családanya, Szlovákiában élek. Az első találkozásom a scrapbookkal 2015-ben volt, amikor rendeltem egy testre szabott albumot Tikától, ekkor már örök szerelembe estem. 2016 kisebb és nagyobb növekvö pocakkal 2 WS Tikával és Sofival örökre függövé tett. 2019-ben részt vettem a MM táborban és hatalmas lelkesedéssel…

Napsütötte Révfülöp

Igazán szeretek játszani. Szeretem a kihívásokat és az ötleteléseket, így az új játékunk pontosan ilyen havi mókának ígérkezik. Mi sem tudjuk előre a feladatot, számunkra is azokon a sorsolásokon derül ki minden részlet. Volt is elsőre nagy fejbekoppintás, mert a szín nálam szinte sosem kerül elő: sárga, narancs. Pffff a narancsot szeretem, de inkább csak…

Gyertyatartó másképpen

Az Addams családnál minden mintha fordítva lenne bekötve: játszunk az étellel és a szúrós tárgyakkal, villámvadászunk, mindent szépnek látunk, ami rút és rothadó és valljuk be őszintén, ők maguk sem egyszerű, hétköznapi figurák 🙂 A film alapján dúskáltunk a felhasználható elemekben. Nem igazán vitt rá a hangulat, hogy újra megnézzem , mégis többször nekilendültem. Gyűjtögettem…

Vendégalkotónk: Baranyó Anna – trópusi kihívás

Sziasztok! Boldogsággal tölt el, hogy újból vendég alkotó lehetek a blogon. Köszönöm itt is Sugallatok és köszönöm mindenkinek a visszajelzéseket, a hozzászólásokat, nagy örömet szereztetek vele! Mikor megláttam a Finnabair Studió oldalán Juliya Tirskaya ötletes, rafinált madarait, egyből megtetszett és mentettem is a “megcsinálom” című mappába, s mikor a kihívásnál megláttam, egyből tudtam itt az alkalom az elmentett rengeteg inspirációból…