Sable d’or – nagyfotós

Egy újabb nagyfotós elrendezéssel érkeztem. Ez nem olyan látványos, de tele van apró megoldássokkal, trükkökkel, amiket bármilyen minimál alkotáson – oldalon, képeslapon, albumon stb. – bevethettek. Ezeket szeretném most kicsit részletezni 🙂 Nagyfotós oldallal, elrendezéssel akkor a legegyszerűbb, vagy inkább úgy mondom, hogy a legkézenfekvőbb és talán a leglátványosabb is dolgozni, ha a teljes oldalra…

Minimal DD

Még nincs kész!! Nyilvánvalóan 😀 De most nem is a teljes DD-re gondoltam, hanem arra, hogy nem is áptudét. Az van ugyanis, hogy szeretnék majd kis rövid videókat készíteni róla, hátha segítséget nyújt azoknak az alkotóknak, akik szintén azzal a nehézséggel küzdenek egy-egy album kapcsán, amivel én. Nevezetesen, hogy nem tudják 1-2 fotóra leredukálni az…

Gyűjtsd a meseszép pillanatokat

Kicsi szívünkbe megint Karácsony költözik! Ilyenkor még jobban szeretem az apró pillanatokat , a kis varázslatokat megörökíteni. Sok év óta végre sikerült karácsonyi fotózáson részt vennünk. A csodás fotókat még várom, de addig is a fotózáson, a telefonommal elkapott pár pillanatot mindenképpen oldalba kellett foglalnom, mert nagyon szeretem őket. Így egy sokfotós – na jó,…

A contre courant fotócserés

A hétvégén ötvenakárhányan szuper élményekkel gazdagodtunk, most volt ugyanis a 3. Mixed Media Mulatság 🙂 Ennek egyik eleme: a fotócserés játék, amiben terrrrmészetesen ismét részt vettem. A játék lényege, hogy “A Beavatott” – jelen esetben Manna, és szeretnénk itt is megköszönni, hogy elvállalta a játék szervezését! – minden részvevőtől kap egy vagy több fényképet. Ezt…

Sokfotós színezős

Jaajjjdejólesett 😀 Kellett már a lelkemnek valami nagyon egyszerű, valami nagyon színes. Semmi faxni, semmi agyalás, csak a pecsétek, egy kis színezés, ragasztgatás, megint bélyegzés, majd jó sok pötty. Ezerszer is alkalmazott elrendezés, és cseppet sem bánom, hogy most (sem) váltottam meg a világot 😀 Felhasznált termékek: Érdekel a mixed media? Gyere és csatlakozz hozzánk!…

Nagyfotós – sokfotós minimal

Már megint minimal… Most olyan értelemben, hogy a mixed media technikák közül alig valamit használtam csak: egyrészt felragasztottam a nagy méretű fotómat egy deszkás papírra – miután vágtam az Etiquettes vágókéssel jó kis szövegeket, meg még körbe is varrtam -, szóval stencileztem néhány helyen. Egészen konkrétan a jobb oldalon, ahol a matricáimmal még tovább díszítettem…

Anyák napjára szeretettel!

Amint tavaszodik és nyílnak az orgonák, azonnal az Anyák napja jut eszünkbe. Sokat és sokszor gondolunk anyukánkra, de ilyenkor még jobban és többet figyelünk rájuk, lessük mit is szeretnének és készítünk nekik meglepetéseket. Nagyon örülök és boldog vagyok, hogy családunkban mindkét nagymama (anyukám és anyósom is) része az életünknek, a gyerekekkel együtt sok–sok emlékkel, szeretettel…

Hair – avagy a bohém hajvágás

Csongi túl van az első nagyobb hajvágásán. A kis cuki, pihe-puha hajacska a múlté, innentől már cseppet sem babás, sokkal inkább vagány kiscsávós feje lett 🙂 Nekem meg megszakadt a szívem, hogy megint elveszett egy rész a babaságából… A márciusi kihívásunk a bohém (részemről hippi) stílus jegyében zajlik, egy imádatos moodboard készült hozzá, amiből egyből…