Tiszta lappal 2.0

Sziasztok!   Év elején már írtam róla, hogy újévi fogadalom gyanánt óriási scrap cuccos rendrakásra adtam a fejem. Örömmel jelentem, hogy újabb kupac papírtól, kivágattól és chipi-maradéktól sikerült megszabadítanom az asztalomat 😊 Ahogyan haladok a kupac belseje felé, egyre izgibb dolgokat találok! Most az egyik AB Studio „Around the World” papírja akadt a kezembe, és…

Vendégalkotónk: Jakab Bernadett

Sziasztok! Nagy meglepetés volt számomra,hogy decemberben kiemelt alkotó lettem. Kicsit meg is ijedtem,hogy ez nem biztos,hogy nekem való. Ám,úgy döntöttem megpróbálom 🙂 . Szerettem a tavalyi év scraptivyti kihívásait. Az idei újratervezést,még gyakorolnom kell,igyekezni fogok ebben is. Anyasági szabadságon vagyok itthon,még egy kis ideig. Az alkotásaimból kiderül,hogy 4 gyerkőc anyukája vagyok, a scrapbookkal való kikapcsolódás…

Minimál Újratervezés

Sziasztok!   Itt is vagyok a legújabb, „Újratervezés” elnevezésű kihívásra készített inspirációmmal. Személy szerint, nekem nagyon tetszik az ötlet, hogy egymás alkotásait lifteljük a DT tagokkal hónapról hónapra. Olyan stílusokban, színvilágokban is kipróbálhatjuk magunkat, ami egyébként távol áll tőlünk, illetve rengeteget lehet tanulni is egy-egy liftelt alkotásból. Januárban a témánk a tél, és ez már…

Ha-ha-ha havazik

Jó is lenne egy kis havazás így januárban …Újabb év, újabb feladatok és kihívások. Idén a januári alkotásokat a tél jegyében és egy számunkra kedves alkotás által inspiráltan kell elkészítsük. Én Fiath Mónika alkotását választottam, mert nagyon szeretem az általa minimál mixed médiának nevezett stílusát és fantasztikus megoldásait. Bevallom a hímzés volt az elsődleges elem…

Poker face – Jakubovics Anett

Múlt hónapban hosszú idő után először alkottam. Sajnos a mindennapos darálóban már el is felejtettem, hogy milyen csodálatos, pihentető és felszabadító érzés. Milyen jó az, amikor teljesen kikapcsolsz, megnyugszol és megszűnik a világ körülötted. Csak bíztatni tudok mindenkit, ALKOSSATOK! Nagyon boldog voltam, amikor a lányok nekem szavazták meg a bizalmat erre a hónapra és az…

Vendégalkotónk: Jakab Marianna

Felhők felett ragyog a nap Jakab Marianna vagyok, 3 gyermekes családanya, Szlovákiában élek. Az első találkozásom a scrapbookkal 2015-ben volt, amikor rendeltem egy testre szabott albumot Tikától, ekkor már örök szerelembe estem. 2016 kisebb és nagyobb növekvö pocakkal 2 WS Tikával és Sofival örökre függövé tett. 2019-ben részt vettem a MM táborban és hatalmas lelkesedéssel…

Trogir Afternoon walk

Le vagyok nyűgözve és ezt meg is szeretném osztani veletek! Bár sokatoknak ez nem lesz újdonság, de én évekkel ezelőtt alkottam utoljára Craft o’Clock papírokkal, így a csomagom kibontása után folyton csak az államat keresgéltem 😀 Először is, nem tudtam, h a kollekció papírjait nem azért csomagolják fóliába, hogy ne sérüljenek, hanem azért, mert nincsenek…

Vendégalkotónk: Fábián Anett

Kedves Scrapkör Lakók! Fábián Anett vagyok, már sok éve láthatjátok a munkáimat a csoportban.  8 éve scrapbookozom, de igazán csak 2 éve lendültem bele igazán. Addig inkább csak az utam kerestem ebben a nagyon sokrétű hobbiban, de talán már végre sikerült megtalálnom a stílusomat. Szinte minden tetszik, ami a Mixed Mediával kapcsolatos, de Tim Holtz örök…

Lelkem tükre I. rész

Tudom, tudom. Örökké renitens leszek, ha a kihívásról van szó 🙂 Kicsit fordítva vagyok bekötve talán … Viszont lehet, hogy pont így tudlak téged beindítani és inspirálni, úgyhogy nem is próbálok most sem változtatni ezen 🙂 A könyvekhez amúgy sem sok közöm volt mostanában… sem a múlt héten… sem a múlt hónapban… sem a múlt…

Vendégalkotónk: Fehér Istvánné, Judit

Kedves Scrapkör lakók! Nagy boldogság számomra, hogy a DT december hónapban kiemelt alkotónak választott, 2021. évben immáron második alkalommal. Márciusban vendégalkotóként már írtam magamról pár bemutatkozó mondatot, a helyzet azóta változatlan, csak sajnos az idő múlása nem. A Sugallatok agytrösztjei szuper új játékot találtak ki számunkra 2022. évre. A Scraptivity januári kihívásában kisorsolt feltételek figyelembevételével…

Napsütötte Révfülöp

Igazán szeretek játszani. Szeretem a kihívásokat és az ötleteléseket, így az új játékunk pontosan ilyen havi mókának ígérkezik. Mi sem tudjuk előre a feladatot, számunkra is azokon a sorsolásokon derül ki minden részlet. Volt is elsőre nagy fejbekoppintás, mert a szín nálam szinte sosem kerül elő: sárga, narancs. Pffff a narancsot szeretem, de inkább csak…