Boom shakalakah

Sziasztok! Tegnap végre nyugalomban volt időm alkotni. Nem kellett 5x félbehagynom vagy másnapra elhalasztanom a befejezést. Szántai Szilvi alkotásai nagyon inspirálóak a ScrapKörben. Kedvet kaptam, hogy elővegyem az Art by Marlene kivágatokat, rizspapírokat és a gel presst. Festettem, ragasztottam és pillanatok alatt elkészültem az oldallal. Igazi örömalkotás volt a javából. Feltöltődtem tőle! 🙂 Megmutatom a…

Szárnyalj!

Történnek dolgok. Jók is, rosszak is. Sosem unatkozunk. Pörgünk. Szaladunk. Sírunk és nevetünk. Vegyesek vagyunk, összetettek. Ikrek havában születtem, sosem lepetek meg a személyiségemet jellemző jegyek sokféleségei. Mélyen lenntek, magasan fentek és hullámok 🙂 Az alkotásaimat is ilyennek látom. Nem ragadtam be egy skatulyába, de nem is érzem, hogy letisztultak volna már bennem a stílusok……

Múltam egy darabja

Számomra fontosak, a család előtt titkosak voltak ezek a levelek. 20 évvel ezelőtt kaptam, amikor Németországba mentem – nyelvtanulás és útkeresés céljából… – aupair-ként dolgozni. Bevállalós dolog volt, hiszen még egy osztálykiránduláson is képes voltam pityogni, hogy honvágyam van. Esélyt akartam adni magamnak, hogy megmérettessek, hogy próbára tegyem a tudásomat és hogy bizonyítsak a szüleimnek!…

Cukiság – Szilágyi Marianna

Számomra a TandiArt termékek jókedvet, vidámságot és sok-sok cukiságot sugároznak, így amint megláttam nagyon megszerettem őket. Ezer ötletem van mi minden fog még készülni a papírokból és a pecsétekből is (csak győzzem mindet megvalósítani!.) Ma délután, amíg a lányok jót játszottak addig én is játszottam egy kicsit, és az elkészült kis gyerekszoba dekort szeretném nektek…

Házikó-móka

Bírom ezeket a kis házikókat, jelen esetben madáretetőket. Cukik, picik, kb úgy díszíted, ahogy csak akarod. Mivel nekem ők voltak az elsők, maradtam komfortzónán belül, hogy kitapasztaljam, mire figyeljek majd a következő házikóknál. Első körben persze összeragasztottam, de úgy, hogy bekukucskálva  is legyen valami “látnivaló” 😀 A szemközti és a két oldalra is a Christmas…

Abstract forever

Nem kis kihívás volt ez az absztrakt, ugye?! Izgalmas, kísérletező, szuper! Nekem legalábbis mindenképpen, de ahogy néztem a befutó pályaműveket, szerintem mindannyiunkra igaz! Emlékeztetőül még egyszer a moodboard: A Scrapkörben már mutattam az alapot, ezt a színes-szagos kavalkádot 😀 Most megmutatom azt is, hogy mivé lett, meg azt is, hogy hogyan! Egy jó vastag kartont lekentem…

Travel the world

A havi stílusgyakorlat jegyében egy maszkulin oldallal érkeztem. Olyan régen alkottam ezekkel a stílusjegyekkel és színekkel, hogy már az idejét sem tudom. Aztán eszembe jutott a szicíliai utazós albumom, és már nem is tudtam elengedni. 😀 Stílusában messze nem maszkulin, ellenben a színek nagyon is stimmeltek! Nosza, akkor utazás, Tomi fotójával egy oldal, és mindaz,…

A remény színes palettája

Töredelmesen bevallom, hogy a Sugallatok Mixed Media ScrapKör áprilisi inspirációs táblájának színei nagyon messze állnak az én stílusomtól. Amikor megláttam, hirtelen nem is tudtam, hogy mit kezdjek vele. Alap esetben 1-2 óra alatt elkészítek egy alkotást, de ezúttal többet törpöltem azon, hogy mihez kezdjek. Csak ültem és gondolkodtam, hogy mi az, amivel azonosulni tudok. Még…

Egyszer volt, hol nem volt…

A Sugallatok Mixed Media ScrapKör júliusi kihívása a mesék birodalmáról szólt. Erre a kihívásra készítettem a következő mood boardot, amelyre inspirációként egy vászonbelsőből csináltam egy alkotást. Az eskővői fotómat használtam, melyet körbevágtam és chipboardból angyalszárnyakat ragasztottam magamnak, amellyel saját mesém főszereplőjévé tettem magam. Mert egyszer volt, hol nem volt…   Íme az alkotás Video tutorial…

Homokangyal

Ez az alkotás a ScrapTáborra készült a fotócserés játékra. Többször említettem már, hogy ha külföldre adok le alkotásokat, akkor személyiségi jogok miatt le szoktam cserélni a képet rajta. Ezen felül előbb lett publikálva maga az alkotás minthogy az ajándékozott megkapta volna. 🙂  Az eredeti fotón egy kislány van rózsaszín-fekete csíkos pulcsiban, ezért választottam ezt a…