Made in Hungária

A július a retro jegyében zajlik a Sugallatok háza táján, így hozom is az ebben a témában kigondolt “oldalam” 🙂 Amint megláttam a moodboardunkat, egyből egy bakelitlemez jutott eszembe (talán a kávézós zenegépekre asszociálva) -, ami nekünk már sajnos nem volt, mert apuék minden régi “vackot” kidobtak vagy eladtak 🙁 Kicsit lelomboztak, de apósom híresen…

Romantikus angol park

Május végén volt az esküvők, így pont kapóra jött, hogy a júniusi stíluskihívás épp a rusztikus lett… Nagyjából minden kreatív fotónk passzol a témába, de most mindenképp egy olyan képet szerettem volna használni, ami – bár színesben tele van zölddel – fekete fehér: imádom a fekete-fehér képek hangulatát, számomra sokkal izgalmasabbak, sokkal több érzelmet közvetítenek. Nehéz…

Napsztrakt

A májusi kihívásunk igazán megizzasztott – habár elég hamar kitaláltam, mit is akarok csinálni… legalábbis nagy vonalakban. A Pillanatlekváros csajok az egyik klub extrán alkalmazták a vízfestékes – nyomdázós háttérkészítést, és bár nem voltam ott (legnagyobb bánatomra), annyira tetszettek a feltöltött képeik, hogy úgy döntöttem, saját szakállamra kikísérletezem, hogyan is csinálhatták. Fogalmam sincs, hogy mindent…

Best friends forever

Amikor eldöntöttük a lányokkal, hogy az e havi stíluskihívás a maszkulin lesz, először megijedtem… (Pedig csináltam már ilyen oldalt, csak azt nem tudtam, hogy ez a neve :D) Aztán amikor elkezdtem picit belemélyedni, akkor döbbentem rá, mennyi lehetőség rejlik benne! Végre használhatom a temérdek kékem, barnám, feketém, és végre felhasználhatom a kedvenc pasis képeim a…

To the moon and back

A változatosság kedvéért ma is Csongiról készítettem egy egyébként gyors oldalt (egy alvásidő alatt elkészült)… De annyi jó fotó van róla, és olyan kevés idő, hogy ha minden nap csinálnék egy oldalt, akkor sem érnék soha a végére 😀 Mondjuk itt egyből kettőt is felhasználtam… nem használok túl gyakran egynél több képet egy oldalon, de…

Mese az oldalról, amit először utáltam, majd megszerettem…

Az e havi kihívás életem legnehezebb scrapfeladatává vált. De komolyan. 😀 Mindannak ellenére, hogy imádom a steampunk stílust, annak minden egyes hozzávalójával, és lelkesen csorgatom a nyálam a szebbnél szebb, általatok küldött szépségre, kiderült, hogy én alkalmatlan vagyok rá, hogy ebben alkossak. A kezdet kezdetén kitaláltam, hogy oldalt fogok csinálni, hisz október óta valahogy mindig…

Believe in magic

Higgy a varázslatban! – Ez az egyik kedvenc szócímkém az új Northern Lights kollekcióból, hiszen mi más is illene jobban a karácsonyhoz? A karácsony maga a varázslat… gyerekként főleg 🙂 De felnőttként is. Ezen a napon – tudja fene miért pont ekkor, mikor minden más napon is így lehetne – mindenki kicsit türelmesebb. Kicsit őszintébb,…

Leszel a tanúm?

Jövő májusban férjhez megyek, és mivel a vőlegény és a ruhám már megvan, a harmadik legfontosabb dolgot is ideje volt eldöntenem: ki legyen a tanúm? Szokás, hogy az ember a testvérét kérje fel, de az enyém egy előző (utólag láthatóan hibás) döntésnél már tanúskodott – és bár nem vagyok babonás, de mégsem szerettem volna, ha…

Lost in you

Ez is eljött, elkészítettem életem első “hogyan készült” scrapvideoját. Mivel beszélni nem tudok (illetve de, de nem akkor, ha tudom, hogy sokan látni fogják :D), maradtam a gyorsított, zenés megoldásnál… persze nem tökéletes, mert mivel alvásidőben készült, az oldalam készítésének legvége picit lemaradt – szómatricák felragasztása, a fém virág és az egyik csipi kékre festése…

Ne nézz vissza!

A mai oldalamon szereplő fotó a válásom után készült. Nyertem egy fotózást, aminek külön örültem, hiszen az önbizalmam épp a béka feneke alatt volt, pedig életem legjobb formájában voltam (ha bánatos vagyok, nem bírok enni…). Ekkoriban jöttünk össze a Kedvessel, és itt még nem sejtettem, milyen boldog is leszek vele 🙂 Az akkori fotózás apropóját,…

Együtt

A terhesség legfurcsább része talán az volt, hogy 41 héten keresztül soha nem voltam egyedül. Igaz, a végére már alig vártam, hogy csak én legyek a saját testemben, de mindemellett is maga a terhesség csodálatos érzés volt 🙂 Ez a kép az egyik azok közül, amiket a kedvenc fotósom csinált rólunk Pocakkal (meg az apukájával,…