Csak egy kis szösszenet

Nos kérem szépen, vállalván, hogy majdnem beszippantottam a havi Lütyő címet, hátradőltem, hogy ennyit jelentett nekem a skót kihívásunk. Ám itt vagytok Ti! Ez a végtelenül kedves és lelkes alkotói közösség, akik közül sokan valószínűleg hasonlóan éreztek most ebben a pillanatban. Nem ez az első és higgyétek el nem is az utolsó izzasztó kihívásunk, ezért…

Séta a természetben

Alkottam, … a havi stílusgyakorlat számomra adott egy színpalettát, amit nem igazán szoktam használni. Próbáltam a skót jegyeket megfogni, … de a végére azt hiszem elengedtem, .. úgy skótosan kispóroltam belőle. 🙂 Nagy dilemma volt, hogy milyen fotót válasszak. Minden évben igyekszünk egy nagy kirándulást tenni, pontosabban egy nagyot sétálni a Vácrátóti Botanikus kertben. Az…

Christmas Junk Journal

Az unokahúgom elhívatott környezetvédő. Hála az Istennek ragad ránk sok-sok hasznos tanács és ötlet, hogyan hasznosítsuk újra kincseinket, ruháinkat. Szemem nyitva, agyam kattog, már-már ott voltam, hogy csak a maradék karácsonyi papírkészletekből fogom megcsinálni az albumot, hiszen tudom, hogy jövőre jönnek újak és nem tudok majd nekik ellenállni. Szóval a maradék Mintay készletekkel dolgoztam: Sweetest…

Cukiság

Nagyon hideg van, .. tudom, mert tél van, .. viszont ahogyan megérkezett ez a csodás papírkészlet nem tudtam letenni. Egy kis tavaszt és virágzást csempésztem az otthonunkba, a szívembe. Vanda lányom ovis (karácsonyi , mert ugye tél van…J) fotózásán készült fénykép nagy kedvencem lett. Hagytam a körítést és a lényegre fókuszáltam, az én csupaszív, mosolygós,…

Cheer

Sziasztok! El is érkeztünk az utolsó stílusgyakorlathoz. Hihetetlen milyen gyorsan eltelt ez az év! Izgalommal várom a 2020-as évet és természetesen az új stílusgyakorlatokat is! 😉 Szeretnénk Nektek megköszönni, hogy hónapról hónapra velünk tartottatok és csodaszép alkotásaitokat megmutatták nekünk! Hatalmas gratula azoknak, akik mind a 12 stílusgyakorlatot teljesítették! <3 Folyt.köv. jövőre! 😉 🙂 Az utolsó…

JOY

Sziasztok! Decemberi leány révén a kedvenc évszakom a tél. Imádom a havat! Így harmincon is túl ugyan az a reggeli rutinom december 1-től, mint kislány koromban. 🙂 Rohanok az ablakhoz és azt lesem vajon esett-e már a hó. Sajnos erre még várnom kell, így most a karácsonyi oldalak készítésével hangolódom a télre. Kisfiam mumusa a…

Adventi “koszorúkalendárium”

Vasárnap meggyújtjuk az első adventi gyertyát és elkezdődik a visszaszámlálás. Anyuka, tervez, ötletel mindig. DE! most is teljesen máshogy alakult egyetlen éjszaka alatt és nem bánom. Beláttam, hogy nem fog menni idén a 4 x 24 db csomagocska elkészítése a Tündérboltunkhoz, amit korábban imádtak a gyerekeink. Tavaly szuperül bevált, hogy egy fém dobozkába rejtettem 24…

Sellő uszony naturálisan

Sziasztok! Úgy gondoltam, hogy a naturális stílusgyakorlat lesz a legkönnyebb számomra a 12 kihívás közül. Hát tévedtem. 😀  Megdolgoztatott. Vissza kellett fognom magam a színek használata közben, ami nagyon nem volt egyszerű. A Sellő uszony alapot lekentem 3 rétegben fehér gessoval. Doilies maszk –val és modell pasztával felvittem az alapra a csipke mintát. Jöhetett a…

Természetesen

Csak pár hét választott el bennünket attól, hogy Bogit a karunkban tarthassuk. A fotózáson kinn voltunk a mezőn. Minden annyira természetes volt. Már nem volt kérdés, hogy hatan! Már nem volt kérdés, hogy kislányunk lesz! Már nem volt semmi kérdés…. már minden olyan magától értetődőnek tűnt. És átölelt. És nem szólt. De tudtam! … A…

“Ameraki” kapitány

Az úgy kezdődött, hogy tavaly a farsangra Marcinak készítettem a jelmezt, mert imádja az Amerika Kapitányt! Pólót festettem, pajzsot gyártottam, gumicsizmát pirosoztam, és a sisak, no az volt a legkeményebb meló. Nem szoktam nagyon leírásokat keresni, vagy ha van is , nem igazán követem, mert szeretek a magam ötletei alapján menni. Lehet jobb lett volna…

Az elhagyatott város

Sziasztok! Ismét egy art journal oldalpárt készítettem a Ciao Bella Collateral Rust kollekciójából. A könyv mindkét oldalát fehér gessoval lealapoztam, száradás után pedig 13arts vízfestékkel színeztem. Collateral Rust kollekció 12”-es papírjából kivágtam az ajtót, benzinkutat, ablakot, táblákat, a Life Stories kivágóívből pedig a virágokat, lámpákat és felragasztottam. Következett a stencilezés modell pasztával és AALL and…