Szerettem nagyon a tavalyi albumokat a stílusgyakorlatokról. Ezekről itt olvashattok: http://www.sugallatok.hu/stilusgyakorlatok-albumba-kotve/

Ezért idén is végigviszem a mini projekteket. Az előző évben minden hónapban egy mini vászonra dolgoztam és az albumokat magam kötöttem.

Most kész albumba fogok dolgozni, mert hihetetlenül fantasztikusak a Studio75 albumjai. Szépséges a kötésük és plusz zsebek is vannak az oldalak között, ide teszem majd a sima nyomtatott kis infó papírokat a stílusokról és a moodboard táblákról, hogy szépen egy helyen legyen majd minden.

A borítóval illett volna kezdenem, de ezt egyáltalán nem tudtam most még elképzelni, hogy milyet szeretnék, így későbbre marad. Valószínűleg meg fogok vele szenvedni, mert addigra ducira lesz tömve és sokkal nehezebb lesz vele úgy dolgozni… de ez már egy másik poszt tartalma lesz 🙂

Elkészült elsőnek a márciusi BOHÉM stílusgyakorlatra az oldalam. Tudtam, hogy Apáék egyik régi fotóját fogom megscrappelni. Gyors válogatás után, Apa gimnáziumi éveiből egy emlékezetes pillanatfelvétel került a kezembe.

Nagyon sokaknál láttam már ezt a színsáv festéses hátteret, elnézést, hogy most nem tudok senkire konkrétan hivatkozni, és ki szerettem volna próbálni. Csábít már régóta a minimál koronázatlan királynőjének stílusa is, tehát kicsit Mónit is próbáltam liftelni.

A sárga olyan messze áll tőlem, amennyire csak lehet, így gondoltam ügyesen megugrom a dolgot. A 13arts-os festékeim is tűkön ültek már, hogy szerepelhessenek 🙂 kaptak ők is egy esélyt. Megérte! Őrület színek jöttek elő egy-egy kis pici pötty festékből és pigment porból.

Színtelen gessoval alapoztam, de előtte bélyegeztem! Utána nemes egyszerűséggel sorban húztam a színekkel ( narancs, sárga, borostyán, fehér, kék, türkiz) egy csíkot. A fotót picit rétegeztem, matrica, Mintay kivágat, egy tarisznya és kész is. Amit szerettem volna, rátettem. (A fenéket, azóta is viszket a tenyerem és pakolgatnék még 🙂

A második nekifutásom a barokk oldal volt. Próbáltam okulni a látottakból. Igyekeztem a színekre figyelni… de nem teljesen az lett, mint amit fejben elgondoltam. Fekete gessoba pigment port kevertem és azzal alapoztam. Az arany festéket, mivel túl folyékony stencilezéshez, 3D porral sűrítettem és a Vintage Damask stencillel vittem fel. A fotót körbe vágtam és scrapiniec és A.B. Studio chipivel díszítettem. Pici virág, pici fröccsentés és kész is.

A harmadik oldallal bíbelődtem most a legtöbbet. Az album lapjai picik, illetve a fotóm volt túl nagy. Nehezen engedek, ha valami kipattan, akkor azt végig akarom csinálni. No, de hogy tudok ilyen kevés szabad felületen villantani? Játszanom kell a rétegekkel, hogy új tereket alkothassak, ahol elfér a dekoráció. Ezért dupla emelést adtam a fotónak. Szokás szerint trükközve igyekeztem a fotó “részévé” tenni a dekorelemet, jelen esetben a nagy fogaskerék, mintha a szerkezet része lenne. A chipboardot vízfestékkel színeztem majd rozsda effektet tettem rá. Az A.B. Studio izzó bélyegzőjét külön bélyegeztem, vízfestékkel színeztem és kivágatként használtam. A legalsó rétegen az AALL and Create bélyegzőjét hődomborítottam. Pár fém fogaskerék, pici drót, matricák és készen is van az indusztriális oldalam.

This image has an empty alt attribute; its file name is 3176-10-300x300.jpg


Érdekel a mixed media?
Gyere és csatlakozz hozzánk!

Facebook csoportunk: kattints ide!

This image has an empty alt attribute; its file name is mixed_media_scrapkor_szogletes.jpg

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ