Nem könnyű mostanában az élet. Bezárva vagyunk több mint egy hete, a gyerekek tombolnak, nincs levezetve az energiájuk, bölcsibe, iskolába akarnak menni, a kisebb nem érti miért nem mehet hiszen elmúlt a bárányhimlője. Újra és újra magyarázom a helyzetetet neki, hátha megérti, közben sajnálom, hogy kimarad a társadalmi életből, távol van a barátaitól. Mindemellett sokkal több a munka, amit tanítás, étkeztetés és házimunka mellett kell ellátni, így én is vesztem a türelmem. Ilyenkor vagyok igazán hálás a hobbimnak. Több szempontból is. Bár apró részletekben tudok elkészíteni egy-egy alkotást, de az a pár perc teljesen kikapcsol és feltölt. Másik ok pedig a közösség. Rendkívül büszke vagyok arra, hogy a Sugallatok táborába egy ilyen lelkesítő, bátorító, felvidító társaság jött össze. Bármikor benézek a csoportba, csupa pozitív dologgal szembesülök. Jöttök, alkottok, megmutatjátok, támogattok, lelkesedtek. Köszönöm hogy vagytok!

És akkor pár szó az alkotásról is a hosszú bevezető után:

Alapnak egy régi alkotásom szétszedéséből eredő rámát használtam. Ennek a peremét lekentem effekt pasztákkal (black sand és repesztőpaszta), majd lealapoztam fekete gessoval, végül színeztem sokmindennel 😀 (waxon, impasto, barna distress ink). A háttérhez chipboard lapból vágtam ki a kör formát, majd ezt is alapoztam fekete gessoval és egy rizspapírt ragasztottam rá megtépve. Ezt tovább színeztem mica porral és kék akrilfestékkel (higítva). Pecsételtem is rá. A fotó mögötti területre egy kisebb kört ragasztottam fel, amit szintén chipboardból vágtam ki és téptem meg. Ezt szintén lealapoztam fekete gessoval és erre is került a rizspapírból. A széleit arany icing pasztával színeztem.
Egyik fő díszítőelemként az AB Studio kapu formájú szürkelemez kartonját helyeztem fel, amit fekete gessos alapozás után a keret mintájára színeztem waxokkal, len színű impasto festékkel és kevés barna distress tintával. Az alkotásra került fel sok virág, chipboard levelek és indák, fémdíszek, krisálydíszek. A végén fröcsököltem rá vízzel higított fehér gessot és szórtam rá arany mikrogyöngyöket.

Az alkotás teljes folyamatát megnézetitek Youtube csatornámon (a váltakozó fényviszonyokért előre is elnézést kérek):

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ