Az elsőszülöttem zokogva közölte velem, hogy nem tudja megírni az iskolai fogalmazást, melyben egy kedvenc élményéről kellett mesélnie, mert neki olyan nincs!?!? Nagy levegő, majd még egy nagy levegő és akkor rákezdtem, hogy micsodaaaaa???? Már tudom korábbról, hogy igencsak szelektív az én drágaságaimnak a memóriája, grrrr, nah, de ne már!

Miután sikerült helyére rakni a filmtekercset és újból beindult a mozgókép az agyában 🙂 nálam is jött az ihlet! Memória frissítő játék.

Előkaptam a majd jó lesz valamikor valamire fotókkal teli cipős dobozomat és kihalásztam belőle rengeteg fotót. A játék lényege, hogy társítani kell a képeket annak alapján, hogy milyen kalandunkon készült. A fotókat felragasztottam 2X2″-es scrappapírokra, lelamináltam és el is készült a memóriajáték.

Első körben ennyit gondoltam. Terveztem, hogy készítek egy dobozt és azt kicsit mixed média fuvallattal meglegyintem és csókolom…

De neeeeem, itt még közel sem volt vége. Jöttek a további ötletek. Sajnos most még csak álmodunk a kalandokról, de hogy ne érjen váratlanul bennünket, ha már nekiiramodhatunk, ezért elkészítettem a mi kis utazó társasjátékos scrapalbumunkat. Több kisebb játékot tettem bele, amit bárhol játszhatunk a családdal. Hogy scrapbookosabb legyen, természetesen rengeteg fotót használtam hozzá.

Készült több kivehető tábla: malom, dáma, sakk, rajz és kirakós is. Mindet lelamináltam, hogy tartósabb legyen. Került bele egy Activity játék másolás is. A fotókat kell rajzolni, mutatni vagy körülírni 🙂 Mágneses táblára készült egy újabb mágneses fotó kirakó. Csuda jókat fogunk ezekkel mókázni 🙂

Nagyon egyszerű albumkötést választottam. 1,5 mm-es söralátét karton alapot bevontam a Craft O’Clock zseniális albumborító lapjával. A belső zsebekhez 12″-es papírokat és 8″-as lapokat is használtam. Sok kis mágnes volt a segítségemre a kivehető elemek rögzítésében.

Ha nem is klasszikus dobozba került, mint bármely más társasjáték, mégis készítettem neki egy dobozkát. Először fehér alapkartonból, majd erősítésnek a Craft O’Clock albumborítójával vontam be.

Elkészült. Nagy sikere volt a családban, imádják. Már csak egy gondolat nem hagy nyugodni, a megfelelő elnevezés. Mert mi ez? Társasjáték scrapköntösben vagy scrapalbum játékos kedvűeknek? Szeretném , ha segítenétek neki egy jó nevet találni. A legtöbb like-ot kapó ötlető ajándékcsomagot kap 🙂


Felhasznált termékek:

Ezeket a korábbi Craft O’Clock kollekciókat használtam: http://www.craft-o-clock.com/?page_id=750

This image has an empty alt attribute; its file name is 3176-10-300x300.jpg



Érdekel a mixed media?
Gyere és csatlakozz hozzánk!

Facebook csoportunk: kattints ide!

This image has an empty alt attribute; its file name is mixed_media_scrapkor_szogletes.jpg

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ