In my heart

Sziasztok! Ma egy vászonra készült alkotást hoztam Nektek, amit korábban a férjem születésnapjára készítettem. Sajnos, idén elmaradt a szokásos ünneplés, ezért úgy gondoltam, valami kis meglepetéssel feldobom a karantén-szülinapot. Először egy családfában gondolkodtam, aztán, ahogy elkezdtem keresgélni a bolhapiacos kincseim között, kezembe akadt néhány számítógép alkatrész. Innen nem volt megállás, már láttam is magam előtt…

Holdfényben

Sziasztok! Ma egy Woodouts hold formájú alkotást hoztam mutatóba nektek. Az alap festése után egy kedves fotót választottam a lányomról, amin egy csillag formájú párnát ölel. Gondoltam ez jól illik a témához 🙂 Körülötte levelekkel és virágokkal díszítettem. A legnagyobb kihívást a projekt lefotózása jelentett. Fényképeztem nagyon sokféleképpen, próbálkoztam hogy visszaadjam a hangulatát, színeit és…

Lift me up! reloaded

Sziasztok! Megpróbáltam a lehetetlent, azaz Beát liftelni. Nagyon feladta a leckét, azt hiszem, kicsit bele is tört a bicskám… Bea alkotása annyira légies, a színek is tökéletes összhangban vannak. Olyannyira, hogy meg sem próbáltam „leutánozni”, úgy döntöttem, hogy monokrómban fogom elkészíteni.  A kör alakot és az elrendezést is megtartottam, de a saját stílusomra formáltam. Akik…

Remény…

Bárcsak vége lenne már, bárcsak, … sok -sok gondolat fogalmazódik meg Mindenkiben. Bízok benne, hogy hamarosan újra találkozhatunk, együtt csacsoghatunk és közben alkothatunk, életünk a megszokott régi mederben folytatódik egy kis újnak a varázsával… feltöltődve, vidáman, … reménykedem benne. Ebben a hónapban ismét a P13 virágos, The Four Seasons – Spring készletét használtam. Ezúttal egy…

Lift me Up! – Maradjatok otthon!

Vettem a bátorságot és Bea rámáját lifteltem. Vannak elérhető módjai annak, hogy az ember a mesterektől tanulhasson: offline és online workshoppok; álmatlan éjszakák, amikor felriadok és kapom elő a telefont, hogy hova is rakta be azt a virágot a múltkor és pontosan mi alá került az a domborított chipboard, amit előtte lefestett… és hosszas próbálkozások,…

Oh happy day

Sziasztok! TandiArt cukiságai után a másik nagy kedvencem Art by Marlene figurai és kollázs papírjai. Szeretem a vidám színeit, könnyű velük alkotni. Kivételesen nem art journalt készítettem, 🙂 hanem woodouts alapra dolgoztam. Art by Marlene kollázs papírt darabokra tépkedtem és gel mediummal felragasztottam az alapra. A színeket fehér gessoval halványítottam. Fekete-fehér rizspapírból kivágtam a leányzót,…

Lift me up! – Fagyisan

Az áprilisi kihívásunkban ismét liftelni hívtunk Titeket! Fantasztikus alkotások között válogathatunk, én őszintén bevallom, nagyon nehezen döntöttem… Végül Jaya Raghuvanshi szívecskéje lett a kiválasztott 🙂 Ráadásul először tényleg megtartottam volna a szív formát, viszont megtaláltam a dobozomban a Woodouts fagyit, úgyhogy újratervezés. Készítettem egy videót, amit hamarosan feltöltök a Sugallatok Facebook-csoportjába, a Mixed Media Scrapkörbe,…

Harmony

Meglátni és megszeretni 🙂 Igaz ez a Mintay Harmony papírkészletre és lányom kedvenckéjére is. December óta tartozik hozzánk, és nagyon sok örömöt, meglepit okoz minden nap. Amennyire tüskés, annyira puha és kedves állatka (afrikai fehérhasú törpesün) , akárcsak a kaktusz, ami a töviseivel tart minket távol, pedig csodaszép és érzékeny növény, és meseszép virágokkal képes…

Tavaszcsalogató – Kovács Zsuzsi

Derűs napot kívánok mindenkinek! Február van, lassan vége a télnek, amit bevallom, már nagyon várok. Biztosan Ti is így vagytok ezzel. Gondoltam, készítek egy kis tavaszcsalogató dekort, hátha gyorsabban ránk mosolyog a nap. Imádom a Woodouts alapokat, jól festhetőek, díszíthetőek, formájukkal mindig hozzá tudnak adni az alkotás mondanivalójához, hangulatához, megtámogatva az alkotót. Most a locsolókannára…

Cukiság

Nagyon hideg van, .. tudom, mert tél van, .. viszont ahogyan megérkezett ez a csodás papírkészlet nem tudtam letenni. Egy kis tavaszt és virágzást csempésztem az otthonunkba, a szívembe. Vanda lányom ovis (karácsonyi , mert ugye tél van…J) fotózásán készült fénykép nagy kedvencem lett. Hagytam a körítést és a lényegre fókuszáltam, az én csupaszív, mosolygós,…

B.Ú.É.K!

“Egy kis buli még soha nem ártott meg senkinek!” Elő a táncos cipellőket és hamarosan lehet ünnepelni az újévet, búcsúztatni az óévet! Hihetetlen, és mégis… 2020 következik. A Sugallatok csapatában kihívásokkal teli, alkotós évet zárhatunk magunk mögött. Nagyon örülök, hogy tagja lehetek ennek a vidám, aktív, inspiráló és összetartó közösségnek. Boldogság, hogy ezen év kihívás…

Cheer

Sziasztok! El is érkeztünk az utolsó stílusgyakorlathoz. Hihetetlen milyen gyorsan eltelt ez az év! Izgalommal várom a 2020-as évet és természetesen az új stílusgyakorlatokat is! 😉 Szeretnénk Nektek megköszönni, hogy hónapról hónapra velünk tartottatok és csodaszép alkotásaitokat megmutatták nekünk! Hatalmas gratula azoknak, akik mind a 12 stílusgyakorlatot teljesítették! <3 Folyt.köv. jövőre! 😉 🙂 Az utolsó…