Amikor először a kezembe fogtam a Ciao Bella Loving in the rain kollekcióját és paper padját, egyszerre szerettem bele, és ijedtem meg tőle. 😀 Beleszerettem a fekete-fehér-piros dizájnba, de egyszerűen lövésem sem volt, mire fogom tudni használni ezt a hihetetlenül intenzív, mintás papírt, ami gyakorlatilag önmagában is tökéletes – egyszerűen nem igényel semmiféle extra díszítést – abban meg ugye mi a móka? 🙂 Rakosgattam, nézegettem, simogattam… ahogy egyébként a scrapcuccaim jó részével szoktam, aztán egyszer csak bevillant: ALBUM! Ezer éve volt már egy chipboard albumom, amivel hasonlóképp nem tudtam igazán mit kezdeni, hiszen adottságai révén nem igen lehet klasszikus MM albumot készíteni belőle – mert ugye ha rétegezek, nem lehet becsukni. Pont egymásra vártak, így hát belevágtam. Fotók nélkül, ami nálam szerintem olyan ritka, hogy ez konkrétan a második ilyenem életemben 😀 Viszont a papír monokróm színei miatt úgy vélem, bármilyen kép jó lesz majd hozzá 🙂

MixedMediát csak minimális mennyiségben tartalmaz – alapozás, minimális festés, itt-ott stencilezés (pöttyös és csipkés), bélyegzés, pacázás és slussz. Ezen kívül kizárólag a készlet papírjait, a paper pad és a készletben található díszítőelemeket kombináltam olyan chipikkel (boho love füzérek, virágok, Mama’s love keretek, , LOVE felirat, bricks, fern virág), sizzix kivágatokkal, gézzel, bibékkel, pitek when we first met virág-, piatek new moon kivágatok és piros egyéb (mintay farmlife és birdsong) kivágatokkal, amik illettek a témához és a színekhez. Szalaggal összeköthető, illetve szalagmaradékokkal díszítettem az album spirálozását is 🙂 Egy egyszerűen nagyszerű kis szerelmes album, tele szeretettel 😉 Vigyázat, SOK kép következik 😀

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ