Tudom, hogy minden hónapban ezt mondom, de az e havi stíluskihívás nehezebb, mint amilyennek tűnik. Imádtam az élénk színeket, a pink és az arany kombinációját a feketével, hogy végre egy kis üde színfolt lesz ez a hónap a ronda télben, de amint nekiláttam, beláttam, hogy nagyjából semmim nincs a barokk stílushoz… tőlem teljesen idegen a cirádás-csicsás-barokkos túlzás világa, de végül is erre valóak a kihívások, nem?

Mindenképp a craft journalomba szerettem volna dolgozni, és bevallom, két oldalpárom is született, de az első vállalhatatlan 😀 szóval csak a másodikat tudom mutatni 🙂

Először esküvős fotóban gondolkodtam, abból is fekete-fehérben, de a rontott oldalpárom után nem találtam itthon több előhívott példányt egyikből sem, ami illett volna rá…. szóval kicsit körbekutattam a lakást, és rátaláltam egy 11 évvel ezelőtti fotósorozatomra, amiből pár kép elő lett hívatva… és jött is egy ötlet… 🙂

A craft oldalaim átkentem vékonyan, egy rétegben soft grey vintage paint-tel (egyébként imádom, könnyű vele dolgozni és gyönyörűen fed), majd ragasztottam bal oldalra egy darab tépett papírt az AB studio In wonderland kollekciójából, majd kentem egy kis fehér gessot mindkét oldalra – utólag kicsit bánom, hogy nem kentem le előtte átlátszóval is az egészet, mert tudni kell, hogy a vintage paint nem alapozófestékként működik, tehát ha ráfestünk, ugyanolyan gyorsan szívódik a papírba, mintha nem alapoznánk semmivel. Így aztán a gessozott felületemen lett csak szép a pink festésem, és ez egy kicsit elszomorított… de erre való a gyakorlás, most már ezt is tudom 🙂 Node, mielőtt pinkkel festettem meg az oldalakat, arany splasht kevertem gel mediumba és azzal stencileztem. Szárítást és festést követően bélyegeztem, majd felraktam emelve a fotóim – chipboard maradékokkal szoktam emelni, nem lesz túl magas, de mégis ad egy kis dimenziót. Használtam még egy kis mehendi chipboardot, ezt ugyanazzal a pinkkel festettem le, amivel színt adtam az oldalaimnak. Vágtam silhouette-tel levélkés ágakat, ezeket arany splash tintával színeztem meg (ennél a pontnál elkezdtem megint agyalni egy sizzix előnyein); illetve a Piatek Hello Beautiful kivágóívének szépséges virágos ágacskáit – ez ugyan nem barokk, nem is igazán illik bele, de nagyon pink, és más díszítőelemem tényleg nem volt, ami mehetett volna hozzá… A jobb oldalra került még 1db lilás rétivirág, ez volt az egyetlen laposabb, ami még egy füzetben is megfér. 🙂 A végén arany hologramcsillámot és fekete mikrogyöngyöt tettem még az oldalakra, és fekete misttel pacáztam. És kész 🙂 No de hogy a végeredmény mennyire barokk vagy sem, az meglátás kérdése: van rajta pink, arany, fekete, ciráda, de valahogy összhatásban kevésbé sikerült elérnem, amit akartam… ettől függetlenül pedig mégis csak szeretem 🙂

Érdekel a mixed media?
Gyere és csatlakozz hozzánk!

Facebook csoportunk: kattints ide!

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ