A havi stílusgyakorlataink mindig magukban foglalnak valami kis – vagy nagyobbacska – csavart is. Jelen esetben a könnyed, rózsaszín vagy lila ködben úszó romantikust sikerült Virágnak megfejelnie (vagy éppen lefejeznie – kinek mit?! 😀 ) a színskálával. Ha még nem láttad, mutatom. Nehéz elmenni szó nélkül mellette 😀

Hozzáteszem, én csípem. Nno, nem mintha csuklóból kiráznék egy ilyen alkotást, de szeretem a monokrom oldalakat. Van bennük valami lényegretörő. Valami szívbemarkolóan tiszta. Még ha az a szürke és ezernyi árnyalata is 😉

Első gondolatom ismét a vászon volt, de nem régen készült egy nagyon hasonló koncepcióban és attól tartottam, hogy lehozom ugyanazt. Az meg ugye nem pálya 😀 Szóval maradtam a 12″ scrapbook oldalnál, de én is csavartam rajta egyet. Hát azért nem akkorát, mert egy ideje próbálkozom a fekete hátterekkel – több és/vagy kevesebb sikerrel.

A 13arts egyik kivágóívét használtam alapnak, pontosabban a hátoldalát. Látni fogjátok, hogy miért 😀 Anno rögtön kettőt vettem, mert azóta készülök a hátoldal megscrapelésének. Szerintem gyönyörű! Már csak azért szorítok, hogy ne rontsak sokat rajta. Ez azért is fontos lenne, mert Dorkától elcsakliztam a táborban az egyik fekete-fehér esküvős fotójukat – privát fotócserés játékunk keretén belül.

Drága Dorka, fogadd szeretettel! <3

A hátterezést gessoval ésstencilezéssel kezdtem és a modell pasztába – többek között ezt is Beától tanultam a DD-workshopján, ami zseniál, lehet még csatlakozni, csak mondom 😀 – domborport. Kicsit rácsúsztam, mert rögtön három féle is került rá: fekete, ezüst és a kézírásos pecsételés után átlátszó is. A fotók kevésbé adják vissza, pedig szerénység nélkül mondom, hogy elég frankó lett! 😀

A fehér gessonak köszönhetően meg is színezhettem az új kedvencemmel, a 13arts festékpalettájának kékes szürke festékjével. Sajnos kb semmi nem látszik belőle a fotókon, ilyen ez a popszakma.

Rengeteg minden történt még az oldalon, de csak a hátterezést részletezem még egy kicsit. Pecsételtem rá fehérrel és feketével is. Mutatok majd részletfotót, ahol egész jól látszik, hogy milyen jól mutatnak egymáson 😀 Természetesen nem maradhatott el a fehér Splash! tinta, ez tette fel az i-re a pontot.

Nno lássuk

További felhasznált hozzávalók:

Érdekel a mixed media? Gyere és csatlakozz hozzánk!

Facebook csoportunk: kattints ide!

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ