Puskás Emese vagyok, scrapbookos körökben Mesi néven találkozhattok velem idestova 9 éve… Hát igen, jó rég volt már, mikor rátaláltam erre a hobbira. Nagyrészt albumokat készítek, időnként képeslapokat, és újabban a lakásdekorálásra is rákaptam. Nagyon örülök az éves kihívássorozatnak, mert minden hónapban új stílusban kell alkotni, és én a kezdetektől fogva “stíluskalandornak” tartom magam. Így nem okozott különösebb fejtörést az ehavi próbatétel sem – a shabby chic első virágkorát aktívan átéltem már egyszer. 🙂 Mindezt viszont mixed-média technikával ötvözve igazi csemegének találom!

Nagyon meglepett, mikor március elején észrevettem, hogy én lettem a kiválasztott, és örültem, hogy pont egy romantikus stílusban kell alkotnom, hiszen mostanában rózsaszín szemüveget viselek… Igen-igen, rohamléptekkel közeleg az esküvőm, és ezzel együtt bizony kezdenek összecsapni a fejem fölött a hullámok. Először azt mondtam, nem kell nekem esküvői szervezőmappa, úgysem bonyolítjuk túl… de aztán megtették helyettünk mások, ahogy az lenni szokott. Mivel külföldön élünk, távirányítással szervezzük a Nagy Napot, így végül beláttam: jobb, ha minden egy helyen van összegyűjtve, felírva, lefűzve.

Alapnak egy sima barna A5-ös gyűrűs mappát választottam. A széleit lekentem fehér gessoval, azt sem bántam, hogy a hajtásnál kicsit megrepedezett, még tetszik is. Nem magára a mappára dolgoztam a továbbiakban, hanem fehér strukturált kartonra, amit előbb lekentem átlátszó gessoval, majd modellpasztával stencileztem rá. Ezután kicsit gondban voltam a színpalettával, mert nekem csak élénk kék selyemporom van, így először azt hígítottam vízzel és azzal fújkáltam meg pacsmagoltam. Aztán beláttam, hogy ez a szín nagyon messze van a kékesszürke árnyalattól. Vettem hát egy nagy levegőt, kevertem egy halványszürke árnyalatot akrilfestékekből, és összeöntöttem a feloldott selyemporral. Kicsit állítgattam az árnyalatot, majd miután megfelelőnek ítéltem, átfújkáltam még egyszer az egészet. Kicsit folyattam, felitattam, aztán fröcsköltem újra az eredeti kékkel is, és így már tetszett.

A papírkészlet már régi darab, és nagyon szép struktúrája van. Egyszer egy esküvői albumot készítettem belőle, a maradékából pedig egy minit, de mára már csak pár PL-kártya szerűség és egy kivágóív maradt belőle. Viszont a színei tökéletesen passzoltak a kihíváshoz, így tulajdonképpen a 8 kártya és pár apróság felhasználásával maradéktalanul feldolgoztam az egész készletet ezzel a projekttel. A címlapra az angol szövegű kártya mellé magyarul tettem a címet, ami fura, de valahogy nem zavaró számomra. Sizzix-szel vágott csipkét, ágacskákat és sok-sok virágot dobáltam még rá. Félgyöngyökkel és átlátszó mikrogyöngyökkel tettem teljessé az összhatást. A mappa hátulja is hasonlóan készült, a gerincére pedig a készletben talált matricákból raktam ki a dátumot és azt, hogy m&s, azaz Mesi & Süti. Olyan romantikus, hát nem?

A belseje már gyerekjáték volt. átlátszó gesso, stencil, fröcskölés-folyatás, csipke, kártya, virág, gyöngy, slussz. Mixed-média célokra használható papírra dolgoztam, a színvilágba itt már belevittem a zöldet is. Részint a kártyák színe miatt, amelyből kivágtam végül a motívumokat, részint pedig azért, mert az esküvőnk is zöld-fehér-natúr színekben fog pompázni. Hat elválasztólapot csináltam, hat részre bontva az előkészületeket: Dekoráció, Vendégek, Étel-ital, Mi ketten, Party time, és nagyon fantáziadúsan: Minden más. A meghívóminta például a Vendégek fejezethez megy, a gyűrű és a ruha a Mi ketten-be, a fotós és a DJ a Partyhoz, az egyeztetnivalók, to-do-list és a számlák, szerződések a Minden másba.

Na ha ettől nem lesz rend, akkor semmitől. Kész káosz egy esküvő, de ezzel a mappával szívesebben esek neki az amúgy is izgalmas előkészületeknek. Talán még fotókat is fogok belecsempészni, végülis úgy az igazi!

Remélem, elnyerte a tetszéseteket és kedvet kaptok egy hasonló projekthez. Rendszeretőknek konmarizáshoz vagy FlyLady programhoz, életmódváltóknak a célok és eredmények dokumentálására, vagy csak úgy, mindenféle papírok gyűjtésére és rendszerezésére használhatjátok.

Érdekel a mixed media?
Gyere és csatlakozz hozzánk!

Facebook csoportunk: kattints ide!

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ