Szeretnék megmutatni Nektek egy art journal oldalpárt.

Maremi’s Small Art egyik videójában láttam a DecoArt Antikoló médiumot, ami egy antikoló festék. Marta, mint mindíg, gyönyörű alkotást hozott létre amikor ezt használta. Szerettem volna én is kipróbálni, ezért megkértem Virágot, ha tudja hozza be nekem (persze,hogy tudta 🙂 ). Köszi Virág!

Volt egy kész alapom,amit félretettem, mert akkor úgy gondoltam, nem tennék rá semmit, de mégis valami még hiányzik róla. Amikor megérkezett hozzám az antikoló médium, tudtam, hogy azzal fogom befejezni. A Raw Umber és a Patina Green színeket használtam. Ez a médium picit hígabb, mint egy akrilfesték, inkább folyós állagú. A lényege, hogy felkenés és száradás után nedves törlőkendővel visszatörölhető, így egy része lejön, de a porózus felületeken megtapad. Finom visszatörléssel el tudjuk érni, hogy a sima részeken is maradjon belőle. Mivel nedves törlőkendőt használtam hozzá, így az előző színekből is töröltem vissza itt-ott, ami a végeredménynél nem látszik, mert oda kerültek a Soulmate kivágatok, de számoljunk ezzel. Több réteget is felkenhetünk belőle, én ezen az oldalpáron 1-2 réteggel dolgoztam. Száraz állapotában nem tudjuk elmaszatolni. Most használtam először, de biztosan nem utoljára 🙂 


NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ