Egy alkotócsomagban rejlő lehetőségek

Az idei első scraptáborban a Sugallatok csapata a 13arts Until Dawn kollekciójából összeállított alkotócsomagból dolgozott a workshopon. Virág fantasztikus ötlete az volt, hogy egy projekt, de minimum három különböző megvalósítható alkotás születhet belőle. Újdonságnak számít a nyomtatott fólia, ami rengeteg lehetőséget rejt magában (festhető, vágható, lehet előlap vagy background etc.). Csapatunk tagjai mind megalkották a…

Együtt Karola Witczak-kal

Ismét Karola Witczak érkezett hozzánk vendégalkotónak Lengyelországból. Ahogy a legutóbbi posztjánál említettük már, ő a Mintay Papers kollekciók megálmodója. Szuper csapatával inspirálja a nemzetközi scrapper közösséget. A tavalyi év végén megkeresett minket, hogy forgalmaznánk-e a termékeit. Azóta nagy sikert arattak a régi és új kollekciói és új színfoltot hoztak be a hazai piacra. Ezúttal a…

Álmodozunk

A havi steampunk stíluskihívás nem várt sikerélményeket hozott nekem. Újra jött az alkotókedv és szárnyalt a fantáziám, így lehet, ha időm és kis családom is engedi, akkor többször is jelentkezem. Ez az alkotás is könnyen ment. Adott egy imádás kép a Marci fiamról és egy remek, fiús stílus és csodálatos színpaletta. Alkotásra fel 🙂 A…

Téli pillanatok – képeslapok

Idén számtalan karácsonyi képeslapot készítettem. Sokkal többet, mint a korábbi években. Bevallom, nagyon szeretem. 🙂 Nem számít, hogy ekkorka felületen nehezebben tudom a mixed media technikákat alkalmazni, mégis magával ragad és ebbe is bele tudom csempészni a saját stílusomat. A legtöbb lapot megmutattam már a Mixed Media ScrapKör Facebook csoportban, de azóta csináltam még hármat…

Hogyan mondjam el Neked?

Mindig tetszettek azok az extra tálalások, vagy vicces megoldások, ahogy az  apukákkal közlik a baba érkezésének hírét. Negyedjére szalasztottam el az alkalmat. Nálunk mindig valami drámai fordulat, vagy elkapkodott pillanat maradt meg erről emlékül. Semmi kiscipő bekészítése, pocakrajzok vagy számtani példával való utalások. Ezt a kis emléklapot utólag készítettem,mert valahogy így szerettem volna én ezt…

Boldog szülinapot! vászon

Legutóbbi alkotásom egy 50 cm széles vászon, amelyet egy volt kollégám felkérésére készítettem a párja szülinapjára.  A kapott fotó eléggé színes és intenzív, így az elkészítés során földszíneket használtam, hogy továbbra is fókuszban tartsam a lényeget, a képet. Azáltal, hogy a fotón túlsúlyban vannak a fiúk, nem volt célszerű nőies színvilágot és sok virágot alkalmazni,…

Őszi hangulat

Azt kell mondjam, Eszter engem is rendesen megizzasztott… remélem, nem csuklott mostanában sokat 😀 Borzasztóan utálom az őszt, minden porcikámmal. A borús időt, a nyomott hangulatom, a hideget, a szürkeséget… szeretem ugyan a sárguló-pirosodó faleveleket, de talán ez minden – ez viszont nem szerepelt a moodboardon 🙂 A zölddel, mint kiderült, nem is vagyok olyan…

Tagelj! – tábori workshop

Sosem egyszerű kitalálni, hogy milyen témában tartsunk workshopot a scrapbook táborban. Ezúttal sem volt másként. Eddig készítettünk már altered art technikával kaspót, papírzacskóból albumot, kasírozott mini vásznat, melyen megmutattuk hogyan kell rétegezni. Most egy könnyű, ám látványos alkotást találtunk ki, ami nem más, mint egy mixed media technikával elkészített címke. Szerencsére a Sugallatok csapatának tagjai…

Csillogó szemek

E havi kihívásunkra inspirációként én most egy ajándékot készítettem. A barátom apukája kapja ezt a képet a 2 gyönyörű unokáról, melyet célzottan a falra kiakasztható változatban készítettem el 😉 Egyúttal hoztam egy kis inspirációt is, a hamarosan a webshopba kerülő új chipboardról. Íme a kép További részletfotók Felhasznált termékek: gesso: 13 arts Ayeeda átlátszó gesso modell…