Ha-ha-ha havazik

Jó is lenne egy kis havazás így januárban …Újabb év, újabb feladatok és kihívások. Idén a januári alkotásokat a tél jegyében és egy számunkra kedves alkotás által inspiráltan kell elkészítsük. Én Fiath Mónika alkotását választottam, mert nagyon szeretem az általa minimál mixed médiának nevezett stílusát és fantasztikus megoldásait. Bevallom a hímzés volt az elsődleges elem…

Indián nyár – minialbumka

Elvarázsolt a mostani napfényes , meleg, és színpompás ősz. A fotók megőrzéséhez készítettem egy kis albumot, melyet Válint Bea egyik munkája inspirált. Az albumot tehát ezen útmutató alapján a csodás őszi témájú, francia  kollekcióból: Cahier d’Automne készítettem. Használtam vágókéseket, színeztem, stencileztem, pecsételtem, fröcsköltem, varrtam és hímeztem is  … nem is gondoltam, hogy ez a picike…

Minimal DD

Még nincs kész!! Nyilvánvalóan 😀 De most nem is a teljes DD-re gondoltam, hanem arra, hogy nem is áptudét. Az van ugyanis, hogy szeretnék majd kis rövid videókat készíteni róla, hátha segítséget nyújt azoknak az alkotóknak, akik szintén azzal a nehézséggel küzdenek egy-egy album kapcsán, amivel én. Nevezetesen, hogy nem tudják 1-2 fotóra leredukálni az…

Egy kis francia semmiség

Hoztam még egy kis franciát: egy kedves kis apróságot, egy kis boldogságot. A francia papírkészletek közül a French kiss-re esett a választásom. Romantikus, kedves, vidám és egyedi. Egyedi a színét és a mintázatát is tekintve. Igazi album alapnak való készlet, amiből én most három kis képet készítettem dekorációként. Készül hozzá még egy negyedik is, amin…

Love, love xmas

Elkezdtem a karácsonyi és téli fotóink keretbe rendezését – albumba, oldalba, rétegelt fatáblára. Most egy francia minimal oldalt láthattok tőlem ^_^ Akvarell papírt színeztem háttérnek és cuki pecsétnyomatokat. Tekertem néhány ágacskát és még hímeztem is. Szeretem oldal lett. Felhasznált termékek: Érdekel a mixed media? Gyere és csatlakozz hozzánk! Facebook csoportunk: kattints ide!

Téli Album…

Ismét egy albummal jövök ma, hiába, no… albumfüggő voltam, vagyok, leszek 😀  A legújabbat a tél közeledte inspirálta, és persze a csodálatos „fhanszia” papírkészlet, ahogy Dorka mondaná 🙂 Valahogy azt juttatta eszembe ez a papírkészlet (Les Ateliers de Karine – Version Originale), amikor tavaly télen Debrecenben, az állatkertben voltunk; volt is hó, meg nem is,…

Z, aki “könnyebb a levegőnél” ;)

2019. július 28-án hajnalban megszületett a második kisbabánk, Zora. Kereken egy héttel jött előbb, mint vártuk, bár így már érthető, miért mondta mindig a doktor bácsi, hogy “egy héttel nagyobb méretekkel rendelkezik, mint kéne”, és “bőven 4 kg felett lesz”… ehhez képest az én kis pehely picurkám megszületett 3340 grammal és 50 centivel 🙂 Tökéletes…