Tündéri fekete…

Nem titok, hogy nagyon szeretem a Lavinia pecséteket és mindent, ami ezen kis tündérvilágba el tud repíteni, a csillámokat, a flittereket és a csillámló glittereket is. Régóta gyűjtöm ezen kincseket, viszont csak ritkán használom őket. Most azonban a nagy rendrakásom közepette mindent szépen egy helyre csoportosítottam, így most nagy késztetést éreztem, hogy ezekkel alkossak. Ugyanakkor…

Rémálom?!?

Nekem ez a horror, … és ez nem könyvbéli, vagy filmezés adta élmény, … Bizakodom, hogy hamarosan a Világ fellélegezhet és összefogással, odafigyeléssel megoldódik ez a helyzet. Kiadtam minden dühömet, feszültségemet, indulatomat, … a havi kihívást, témát eddig csípőből elutasítottam, .. de ahogy naponta egyre közelebb és közelebb került az életünkbe… csak erre tudtam gondolni,…

Vendégalkotónk: Luczáné Kenyeres Mónika

Móni vagyok, anyuka itthon, egyébként tanító néni az iskolában(aki éppen az október eleji portfólióvédésén izgul), és egy csendes őrült, aki keresi magát ebben a scrapbookos világban. Az egész hobbit tulajdonképpen a harmadik gyermekemnek köszönhetem: amikor ugyanis vele voltam itthon, akkor találtam rá. Bújtam a netet, órákra képes voltam ottfelejteni magam a számítógép előtt, ha aludt…