Lila szőrmés karkötő

Éppen két táska készítése közben voltam, az egyik elkészült, a másikhoz pedig már keresgéltem a hozzávalókat, mikor kezembe akadt egy lilás-kék bőr kozmetikai táska. A színét imádom, és a bőr minősége is kiváló, viszont eredeti funkcióját már nem tudta betölteni, mert belseje elég rossz állapotban volt. Valahogy úgy éreztem, ezt most nem szeretném félretenni, azonnal…

“Zenetáska”

Legújabb táskám készítése közben elég nosztalgikus hangulatba kerültem. Végig a középiskolás éveim jártak az eszemben, előjött sok-sok emlék. 🙂 A táska leendő tulajdonosa ugyanis közel áll a szívemhez, néhány évig együtt koptattuk az  iskolapadot a középiskolában. Nagyon örültem, mikor megkeresett, hogy készítsek Neki egy táskát. Ahogy szoktam, sok kérdést feltettem a táskáról, rákérdeztem a méretére,…

Madaras táska

Mivel táskáim legnagyobb része újrahasznosítás útján születik, így talán nem meglepő, hogy amik engem a legjobban alkotásra inspirálnak, azok a kész ruhák. Néha rátalálok egy-egy olyan darabra, amiről úgy érzem, nem tehetem félre a többi közé, hanem azonnal készítenem kell belőle egy táskát. 🙂 Vagy azért, mert a formája adja magát, ilyenek például a rövid szoknyák, vagy…

Scrapbook táskák

Úgy látszik engem is magával ragadott a scrapbook, csak kicsit másképpen. 🙂 Nyár elején megkeresett egy nagyon kedves lány, hogy nem tudnék-e neki a hobbijához használt kellékeihez egy megfelelő táskát készíteni. Az a kézműves hobbi, amit űz, nem más mint a scrapbook. Mivel nagyon szeretek új dolgokat kipróbálni, természetesen elvállaltam. Nem volt egyszerű kitalálni, majd…

Táskák az újrahasznosítás jegyében, avagy a megunt ruhák új élete

Szenvedélyem a gyűjtögetés Mindenki tárol otthon a szekrény mélyén olyan ruhadarabokat, lakástextíliákat, melyeket sajnálunk kidobni vagy elajándékozni, mert ilyen-olyan okból kifolyólag a szívünkhöz nőttek. Bár tudjuk, hogy viselni, használni már soha nem fogjuk őket, mégis az anyag szépsége, vagy a közös emlékek, amiket ezekben a ruhákban éltünk meg erősebbek annál, minthogy megváljunk tőlük. Igen, tárgyakhoz…