Burlesque

Sziasztok! Új év, új kihívások. Ebben az évben a filmek és a könyvek által fogunk inspirálódni. Izgalmas lesz nagyon!Januári filmünk a Burlesque, vagyis a Díva. Többször láttam a filmet. Engem nagyon elvarázsolt a táncos, éneklős világ. 🙂 Úgy döntöttem, hogy ebben az évben a kihívásokat egy chipboard albumban készítem el. A borítója még tervezés alatt…

Scrapkoszorúk a scraptáborban (..és egy cuki képeslap)

Az elmúlt hétvégét a dunaújvárosi tavaszi scraptáborban töltöttem. Jó, -tük, mert Virág is ott volt, sőt, Bea is beugrott Zéténnyel egy villámlátogatásra 🙂 Biztos olvastok majd sok és sokféle élménybeszámolót, én most konkrétan a Virág és a Sugallatok (tisztára, mint egy retrózenekar 😀 ) által tartott scrapkoszorú ws-ről szeretnék szót ejteni. Először is, iszonyú jó…

Steampunk mécses-és fényképtartó

Az elmúlt hetekben őrült lakásdekorálásba kezdte (már megint),  ennek jegyében készült ez a mécses tartó, amit ma hoztam nektek. A steampunk elemek közül megjelenik rajta a lánc, a fogaskerék, a sok fém; a kihívás színei közül a rozsdás, barnás vöröset akartam megjeleníteni, ami a végén inkább vörös rezes árnyalat lett, és persze megjelent az óra,…

A szabadság csodás kertje

Legújabb oldalam a földszínek jegyében készült. Az e havi kihívás kapcsán láttam neki az oldalnak és több motívumot is felhasználtam a mood boardról: a fonalat, a kicsi fehér virágokat, a zöld összefolyatott vízcseppeket. A fotó, amit használtam, egy korábbi nyaralás során készült, mikor is egy elhagyatott kertben sétálva elkezdtem virágokat szaglászni. Nagyon hangulatos helyszín volt,…

Beautiful

A februári moodboard rózsaszín-szürke párosítása láttán azonnal tudtam melyik papírkészlettel, és misttel fogok majd dolgozni, és azt is pontosan megálmodtam, hogy melyik fotósorozat képeiből választok majd. Annyira kellemes és harmonikus ez a két szín együtt, hogy az oldal szinte magától született. A moodboard: Az oldalam: Néhány részletfotó az oldalról: Felhasznált alapanyagok: Ayeeda gesso – Átlátszó, Ayeeda…

Új Art Journal album

Mostanában kissé el voltam veszve, főleg alkotásilag. Karácsonykor történt egy haláleset a családban, így megcsappant kissé az alkotókedvem, és csak olyan projkteket publikáltam, ami még a tragédia előtt készült. Azóta feldolgoztam magamban a történteket, visszatért az alkotókedvem, és újra nagy hévvel, hatalmas tervekkel vetettem bele magam az alkotásba. Újévi fogadalom volt, hogy ezentúl videókat is készítek. Persze aki…

A boldogság virágos mezeje

Néha úgy érzem kibabrál velem az élet. Mindenki van így ezzel… Szerencsére most nem nagy dolgokról volt szó, nekem mégis nehézséget okoz. Minden ott kezdődött, hogy mióta csapattag vagyok külföldi design teamekben, azóta az alkotási folyamataim kicsit irányítottabban néznek ki, mint korábban. Az elmúlt pár hónapban ezzel nem is volt gond, mert mindig a saját…