Megjöttem a várva várt márciusi kihívással, amely biztos vagyok benne, hogy mindenki tetszését elnyeri vidám színeivel és a stílus adta számtalan lehetőséggel. E hónapban

a BOHÉM stílussal

ismerkedünk meg és hippi lázban fogunk égni.

Néhány szó a stílusról és a jellemzőiről: 

„Bohémnak nevezik a rendezetlen életviszonyok között, könnyed és könnyelmű optimizmussal élő, a társadalmi formákkal nem nagyon törődő, jó kedélyű embert, aki általában művészember. Bohém jelzővel pedig általában az ilyen nemtörődöm, társadalmi szabályokkal nem foglalkozó, de kedves, jószívű személyeket, művészlelkeket illetjük. Sőt, a bohém jelzővel a laza, kissé kesze-kusza, vagy akár az egészen szétszórt, bohókás, színes, merész, feltűnő, nem szokványos megjelenéseket is illetjük.

A bohém stílus (boho-chic) a 60-as évek hippikultúrájához kapcsolódik, „ellenstílusként” öltött testet, a szokásostól eltérő „elveket” valló, a megszokottól eltérő elemeket felvonultató stílusként jelent meg a „stílusok színpadán”, és a 90-es évek elejére már önálló stílusként vált ismertté és népszerűvé – életstílusként, öltözködésben, lakberendezésben, grafikai tervezésben egyaránt feltűnt.”
Stílusjegyeit tekintve a következők jellemzik: 
Különféle elemeket, különféle stílusjegyeket vegyesen ötvöz, egyediségét éppen a változatosságban kifejező design stílus adja. Egyszerűséget, minimalizmust ne is keressünk benne, a bohém stílus csakis komplex kompozíciókkal, összetett megoldásokkal dolgozik.
• meleg színek
• élénk, erőteljes színek
• földszínektől a fémszínekig
• virág-, növény-, botanikai motívumok
• levelek, csokrok, koszorúk, fonatok
• természethez kapcsolódó további motívumok (ilyenek lehetnek például a drágakövek, faágak)
• a növények mellett vadállatok, állatokhoz kapcsolódó motívumok (mint pl. szarvak, agancsok, koponyák)
• íjak, nyilak, tollak, álomfogók
• apró részleteket tartalmazó, összetett mintázatok
• mandalaminták és makraméminták
• geometriai alakzatok
• natúr textúrák
• kontrasztok (túlzások) alkalmazása – színekben és textúrákban egyaránt

SZÍNPALETTA

(fentről lefelé haladva):
narancs 2 árnyalatban, borostyán, citromsárga, fehér, világoskék, türkiz

MOTTÓ:
„Think happy, be happy.”
„Gondolkodj pozitívan, élj boldogan.”

ÖTLETGYŰJTEMÉNY:

Pinterest-táblánkon inspirációs ötleteket találtok.

HAVI ÉLŐ BEJELENTKEZÉS:

Szeretnénk Titeket még egy kicsit inspirálni a kihíváson való részvételre, így ebben a hónapban is élő bejelentkezés keretén belül készítem el a havi inspirációját. Előttetek, Veletek!

HATÁRIDŐ:

2019. március 31., éjfél

NYEREMÉNY:

Egy szuperfantasztikus TandiArt csomag

A nyertest továbbra is SORSOLÁSSAL választjuk ki.

KIEMELT ALKOTÓ

A szakmai zsűri sem tétlenkedik, ugyanis a Sugallatok design csapata választja ki azt a kiemelt alkotót, akit a kihívást követő hónapban szívesen látunk a blogon, mint vendégalkotót és aki egy 10%-os kedvezménykuponban részesül.

A HÓNAP LEGJE

Mivel Ti vagytok a legjobb közösség, amit csak kívánhatunk és olyan nehéz mindig a választás, van egy freestyle kategória. Ezt mindig mi nevezzük meg az adott hónap nyerteseinek kihirdetésekor. Nem állandó cím, folyton változik, attól függően, hogy mi volt a legerősebb reakciónk, amit éreztünk a nevezett alkotásokkal kapcsolatban. 
Pl. a hónap LEGÖTLETESEBB ALKOTÓJA vagy a LEGÚJABB FELFEDEZETTJE. A kiválasztott szintén egy 10%-os kedvezménykuponban részesül.

ÉV VÉGI NAGY NYEREMÉNY

Akik részt vesznek velünk az elkövetkező 12 hónap minden egyes kihívásán, azok között év végén kisorsolunk egy nagy értékű ajándékcsomagot a webshop termékei közül!

Izgatottan várjuk az alkotásaitokat! Ki tart velünk?


A Sugallatok csapattagok és a vendégalkotóink inspirációi:

A ti alkotásaitok:

Érdekel a mixed media? Gyere és csatlakozz hozzánk!

Facebook csoportunk: kattints ide!

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ