Nekem először ijesztő volt az új kihívásunk, aztán megláttam a moodboardot és izgatott lettem: mivel imádom a feltűnő és formabontó dolgokat, a lázadó stílusjegyeket, azt hiszem, a múlt havival szemben ez a hónap talán menni fog nekem is 😉

Megérkeztünk a szeptemberi stílusunkkal, ami nem más, mint az

AVANTGARD

A STÍLUSRÓL:

Az avantgárd művészeti irányzatok 1905-1945 között élték fénykorukat.
“A művészet nem a láthatót adja vissza, inkább láthatóvá tesz.” (Paul Klee)
A szó eredete: “avant garde”: francia katonai műszó, jelentése előörs. 

A fogalom meghatározása: az új, minden eddigi hagyománytól tudatosan eltérni akaró művészeti irányzatok összefoglaló neve a 20. század első felében. Céljuk már nem a látvány valamilyen mértékű visszaadása, hanem a dolgok mögött rejlő gondolati tartalmak érzékeltetése (ilyen értelemben a szimbolizmushoz kapcsolható).

Ehhez a művészet hagyományos eszköztára nem megfelelő!

Törekvéseik, eszközeik:
* Hagyománybontás: a régi értékek teljes lerombolása vagy átértelmezése
* A művészi formanyelv radikális megújítása minden művészeti ágban
* A teljes emberi és művészi szabadság megvalósítása – a konvenciók hiánya
* Társadalomformáló programjuk is van, mert az emberek tudata másképp nem alakítható át
* A művészeti ágak közelednek egymáshoz (a film hatása igen erős), tiszta műfajokról már csak ritkán beszélhetünk

Témaválasztás: A 20. századi ember megváltozott élete, elidegenedettsége, létminősége, az embert fenyegető veszélyek vagy az előtte megnyíló lehetőségek.

Ebben erősen érezhető a korabeli polgári filozófiák (pl. egzisztencializmus) és lélektani irányzatok (Freud, Jung) hatása

Az avantgárd irányzatok két csoportra bonthatók: formabontó- és formaépítő “izmusok”- ra.
1. Formabontó “izmusok”:
* érzelmi alapon közelítenek az ábrázolt valósághoz
* indulatosak
* a hagyományos formák teljes lerombolása után új valóságot építenek
* minden művészeti ágban hatni tudnak
2. EXPRESSZIONIZMUS
3. FUTURIZMUS
4. DADA
5. SZÜRREALIZMUS
6. Formaépítő “izmusok”:
* értelmi, gondolati alapon közelítik meg a világot
* higgadtabbak
* a leghagyományosabb formákig bontják le a valóságot, majd azokból építkeznek
* csak képzőművészeti irányzatok
7. KUBIZMUS
8. KONSTRUKTIVIZMUS

Forrás: wikipedia, enciklopedia.fazekas.hu

A SZÍNPALETTA

(felülről lefelé):
Izgalmas, fekete, sötétbarna, sötétebb beige, sárga és mustársárga színek

A HAVI MOTTÓ:

Life is too short to wear boring clothes.

Azaz: az élet túl rövid, hogy unalmas ruhákat viselj! 😉

HAVI ÉLŐ BEJELENTKEZÉS:

Szeretnénk titeket még inkább alkotásra inspirálni (az előző hónapban is remekül bevált ;)), így Virág most szeptemberben is élő bejelentkezés keretein belül készíti el a havi inspirációját, előttetek, Veletek ❤

HATÁRIDŐ:

2019.szeptember 30. éjfél

NYEREMÉNY:

A.B. Studio papírkészlet

A nyertest továbbra is SORSOLÁSSAL választjuk ki, így minden résztvevő egyenlő esélyekkel indul (hajrá kezdők ❤ )

KIEMELT ALKOTÓ:

A zsűri ezúttal sem lesz tétlen, most is a Sugallatok csapata választja ki azt a kiemelt alkotót, akit a következő hónapban szívesen látunk a blogon, mint vendégalkotót, és aki egy egyszeri 10%-os kedvezménykupont is bezsebelhet.

A HÓNAP LEGJE:

Mivel Ti vagytok a legszuperebb közösség akiket csak kívánhatunk, és mindig komoly dilemmákat okoztok nekünk a hó végi pontozásnál, így bevezettük a hónap legje címet, ami minden hónapban változik, attól függően, mi volt a legerősebb érzés, amit kiváltott belőlünk 😉 a kiválasztott szintén 10%-os kedvezménykuponban részesül.

Év végi nagy nyeremény:

Ne feledjétek, hogy aki egész évben velünk tart, és minden kihívásra alkot nekünk valami szépet, azok között év végén kisorsolunk egy nagy értékű ajándékcsomagot a webshop termékei közül! 🙂

A szabályzat továbbra is a fájlok közt található, kérlek olvassátok el figyelmesen.

A Design Team és a Vendégalkotók alkotásai:

A Ti alkotásaitok:

GYEREKJÁTÉK – Szeptemberi kihívás:

Avantgard stílus: Kollázs

Kedves Gyerekek,

Itt a szeptember, vége nyárnak, … Bízok benne, hogy mindenkinek csodás nyári élményekben volt része és a suli vagy ovi mellett alig várja, hogy ezen emlékeket megörökítse és megmutassa Nekünk is. De nemcsak úgy ám, hanem csodás nyereménycsomagért cserébe, amit az alkotók között fogunk kisorsolni. Lehet önállóan, és lehet felnőttel közösen is együtt alkotni.

A havi feladat szerintem Mindenkinek tetszeni fog, hiszen lehet papírokat tépni, ragasztani, festeni, rajzolni, pecsételni, stencilezni, színezni és ezt ezt ismételni addig, amíg össze nem áll a számotokra kedves alkotás. Egy felületen több dolog csoportos felragasztását kollázsnak nevezik, az avantgárd művészetnek is kedvelt műfaja volt ez is. Szerintem ebben Ti nagyon ügyesek vagytok és fantasztikus alkotások fognak készülni. A színpaletta igazán színes és vidám, hiszen a nyári fagyik szinte mindegyike megtalálható benne. 

A havi mottó pedig: „Ígérd meg, hogy mindig emlékezni fogsz arra, hogy bátrabb vagy, mint hiszed, erősebb, mint amilyennek látszol, és okosabb, mint gondolnád!! „

Alkossatok szívből, szeretettel és bátran, hiszen ez GyerekJáték! 

„Minden gyermek egy művész!” Itt a nagy lehetőség, hogy havonta itt a Sugallatok Mixed Media Scrapkörben ezt meg is mutassátok nekünk. Ez itt egy nagyszerű lehetőség arra, hogy anya, nagyi vagy egy kedves hozzátartozótok scrapes kincseit használjátok és elkápráztassátok a felnőtteket, hogyan is lehet lazán, jókedvűen szépet alkotni. Örömmel látjuk kedves kis munkáitokat, amiért cserébe a kreatív csapattagok havonta szebbnél-szebb kis alkotócsomagokat ajánlanak fel számotokra. 

Természetesen, ha szeretnétek, akkor segítségül hívhattok felnőtt támogatást, ugyanakkor önállóan is elkészíthetitek az alkotásotokat, ami bármilyen mixed media technikával készülhet. Lehet vászon, oldal, képeslap, ATC, címke, art journal, kollázs, tárgy, altered art és egyéb off the page projekt, stb., is, ami megfelel a havi kiírás feltételeinek. Amint elkészült a mű, azt fel kell tölteni a csoport adott FB mappájába a kihívás szabályzatában foglaltak szerint (ebben a felnőttek segítségetekre lesznek).
A kihívásra készített és feltöltött kép alá kérjük megjegyzésben leírni a gyermek nevét, életkorát, önálló, vagy közös alkotás volt és a gyermek által írt (diktált) rövid kis leírást arról, hogy mit ábrázol az alkotása, és hogy miért szerette ezt készíteni.
A részvét és az örömalkotás a legfontosabb, vegyetek részt minél többen, tanuljunk egymástól, alkossunk együtt, közösen, a magunk örömére, hiszen ez GyerekJáték!
A stílusról magáról a havi kihívásnál lehet olvasni. 

Ebben a hónapban a kihívás témája

KOLLÁZS

MOTTÓ:

„Ígérd meg, hogy mindig emlékezni fogsz arra, hogy bátrabb vagy, mint hiszed, erősebb, mint amilyennek látszol, és okosabb, mint gondolnád!! „

HATÁRIDŐ:

2019. SZEPTEMBER 30 hétfő éjfél

NYEREMÉNY:

Egy kedves csomag, aminek fényképe itt az albumban látható.
A nyertest SORSOLÁSSAL választjuk ki.

Érdekel a mixed media? Gyere és csatlakozz hozzánk!

Facebook csoportunk: kattints ide!

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ