Sziasztok!

Rögtön feladja a leckét nekünk az év első kihívása, a skót. 

Amikor megláttam, hogy ebben a stílusban kell alkotni, őszintén szólva, bepánikoltam kicsit. Mivel sajnos még nem jutottam el Skóciába, és még csak a stílusba illő fotóm sincs, így az emlékmegőrzés kiesett. Elkezdtem agyalni, hogy a jellegzetes skót kockán kívül, milyen szimbólumokat, jelképeket használhatnék. Persze, ilyenkor csupa olyan dolog jut eszembe, (pl. Loch-Ness, szellemjárta kastélyok, whiskey, Mel Gibson a szoknyában), amiket nem tudok használni semmire. Kicsit keresgéltem a neten, és megtudtam, hogy Skócia egyik nemzeti jelképe a bogáncs (hú, ez jó, jöhet), a másik pedig az egyszarvú (na, ezt meghagyom másnak). Erős a kelta behatás is, ezért a mai napig sok, kőből faragott kelta keresztet találhatunk elszórva a vidéken. Érdekes továbbá, hogy Skóciában a legmagasabb a vörös hajúak és a kékszeműek aránya. Oké, megvannak a motívumok, vágjunk is bele! 

Az idén szeretném egy helyre gyűjteni a kihívásra készített munkáimat, ezért egy albumot fogok szentelni nekik, amelynek most a borítóját álmodtam meg a stílusra jellemző jegyekkel. Ehhez a  Studio ’75 20×20 cm-es chipboard albumát választottam. Először egy régi, sosem múló „szerelmem”, a 7dots studio Garden Party tagjeit rendeztem el rajta, majd az egészet lekentem clear gesso-val. Amikor teljesen megszáradt, alaposan felvizezett fehér gessot folyattam néhány helyre, majd az így keletkezett fehér foltokat színeztem 13@rts-os Yellow Amber és Green tintákkal, valamint Impasto Lemon Peel , és Tiger Orange festékekkel. A borító fehéren maradt részeit Umber színnel színeztem. Mivel sokat szeretném nyitogatni az albumot, a stencilezést most csak alkohol filccel ejtettem meg, amihez a Tapestry stencilt használtam Finnabair-től.

Emlékeztem, hogy kallódik otthon egy kelta kereszt medál, ezt fekete gessoval alapoztam, majd leheletnyi Firebird waxot kapott. A Dusty Attic chipije pont a megfelelő méretű volt, hogy a közepébe helyezzem a medált.  Mellé került a bogáncs kivágat, ami egy ősrégi Prima Marketing kollekció része. A rétegek kialakításához AB Studio kivágatokat és chipboardot, a Craft O’ Clock egy korábbi, karácsonyi papírját,  és szizált használtam.

Az AALL&CREATE #196 bélyegzőjével bélyegeztem egy (korábban kávéba áztatott) akvarell papírra. A férfialak haját vörösre, szemét kékre festettem. 

Amikor minden a helyére került, egy leheletnyi fehér gessot kapott néhány helyen, és kész is lett! 

Gyertek, alkossatok ti is velünk, és mutassátok meg, miket készítetek!

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ