Az van, hogy beleszerettem egy scrapbook-papírba. De nem csak simán egy papírba, hanem egy 12″ pausz design-papírba. Meg is vettem az egész készletet 😉 Ő az: Correspondances – a Les Ateliers de Karine-tól.

Pauszra borzasztó nehéz mixed media technikával alkotni, mert ha egy csöpp víz éri, akkor felhullámosodik. (Van ilyen szó? :D) Az hagyján, hogy ne érje víz, mert erre találták ki a gessot. Csakhogy a pauszon még ez sem működik úgy, ahogy megszoktuk! Ugyanis nem csak a vízre reagál ilyen erősen, de a nedves anyagokra. Többek között a gesso is csak fél megoldás – a gesso alatt hullámosodik, felette természetesen nem, azt már lehet festegetni, szórni, akármit csinálni. De óvatosan kell bánni a folyékony ragasztóval is! Csak egy-egy pici pötty van következmények nélkül – ha kicsit több kerül rá, jön a hullám-mumus.

Így arra gondoltam, hogy ötvözöm a másik szerelmemmel, a nagy méretű fotóval – a fotó sem piskóta, de messze jobban reagál az mm-nél használatos anyagokra, mint a pausz.

Tehát fogtam egy nagy fotót, elhelyeztem a pauszon. Művészkéssel kivágtam a minták egy részét, amit felhoztam a fotóra – illetve ami a fénykép alatt volt, szintén kivágtam, és díszítőelemként használtam fel az oldalon. Rávarrtam a fotót a most már “lukas” pauszra, varrtam a széleket és a képsorozatok egyes részeit. A varrásnak egyébként most nem csak díszítő funkciója van, hanem konkrétan ez tartja össze az egészet 😀 A tűzőkapcsokkal azért még kicsit rásegítettem.

Aztán egy akvarell papírt megszíneztem a moodboard színeivel és készítettem belőlük kivágatokat. A fotóra stencileztem és jöhetett további a díszítés – feliratok, a pausz felirat, tűfilc és a lego-szuperhős figurák.

Annyi még hozzátartozik az oldal történetéhez, hogy nem csak szuperhős, hanem lego-őrületben is élünk. Építik, átépítik, újraépítik, szétszedik, a padlón hagyják a darabokat, katalógusokat lapozgatunk csendes pihenőben, sőt! mesekönyveket alkotunk belőlük! Saját készítésű füzetbe kollázsok kerülnek és lediktálják a történeteket. Imádom! 😀

Nem régen megjelentek nálunk ezek a lego-kártyák is (ne kérdezzétek, fogalmam sincs, honnan jönnek :D), én meg szemet vetettem néhányra. Hosszas alkudozás után kaptam néhányat, amiből kivághattam a hősöket és beépíthettem az oldalba is. Roppant hálás vagyok érte! 😉

Így már tényleg közeledünk a képregény stílusgyakorlathoz! 😀

Az oldal a tőlem megszokott minimal stílusú lett, de most legalább van mire fognom – ugyebár a pauszra 😉

Felhasznált anyagok:

Érdekel a mixed media? Gyere és csatlakozz hozzánk!

Facebook csoportunk: kattints ide!

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ