Anna novemberi kihívásának a témája a színek, az anyagok és a hangulat. 3 konkrétumot határozott meg a türkizt, a fémet és az ünnepi hangulatot. Nos, ezzel meggyűlt most egy kicsit a bajom. A türkiz és a fém még csak-csak, az elég sokat szerepel az alkotásaimon…de hogy mindez ünnepi fényben? 😀 

Fotós oldalt most nem akartam, mert valahogy nem volt a szemem előtt, hogy az mitől lesz ünnepi 🙂 gondoltam bele túrok egyik igen nagy dobozomba, amiben a natúr fa termékeket tartom. Miután csak a bal kezemmel vagyok ilyen merész, hát rábíztam magam, hogy amibe így elsőre beleakad a kezem azt fogom dekorálni 🙂 (a doboz az asztal alatt körbe barikádozva, így esélyem sem volt belenézni).

Azt hiszem nagyon szerencsém volt, mert egy szalvéta tartó került a kezembe!!!! és mi sem lehetne ünnepibb mint egy szépen díszített asztal éke! 🙂 🙂 Hatalmas örömmel kezdtem neki, hogy megtaláltam a megoldást! 😀

Az elkészítése pedig egyszerűbb mint gondolnánk. Az egészet alapoztam fehér gessoval. Ezt követően stencileztem mindkét oldalra modell pasztával. Erre ezüst domborport szórtam, mert nekem most az ünnepi hangulatot a türkiz szín mellett az ezüst szín adta meg. Ezzel a minta szépen ki is emelkedett. Viszont a díszítés alattiból nem sok maradt láthatóan 🙂 Ezután szokásos kis türkiz szivárványporomból készített mist-tel fújkáltam random. Folyattam és szárítottam. Utána egy kicsi bélyegzés. Ezüst pasztával kenegettem meg az éleket a fémes hatásért. Díszítésnek 3 db virágot, gézt, fém leveleket, ezüst mikro gyöngyöt, sima gyöngyöt, hologram csillámot és glitterport használtam. Jajj és az egyik legfontosabb eleme, a két oldalt található BELIEVE IN MAGIC chipboard! Ez tetézte nekem a hangulatát, melyet a mist-tel és ezüst pasztával színeztem. Ezután pacázás a fehér gessoval és néhány pöttyöt tettem a fehér splas tintával. Ezután úgy döntöttem készen vagyok 😀 nekem kell tovább pakolni 😉 Jaaa… és el telt kb 30-40 perc 🙂 bár szerintem ez sok mert tényleg haladós és ráadásul mutatós kis darabja lehet egy ünnepi asztalnak 🙂

Boldog Szülinapot Anna! 🙂

Íme a kész alkotás

Remélem kedvet kaptok Ti is egy ilyen kis díszhez 🙂

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ