Igen, mostanában minden oldalamon ő van, de egyszerűen több róla a fotó, mint amit valaha is fel tudnék dolgozni 🙂 Most épp egy olyan került a kezembe, amin egyhetesen alszik a szopipárnából “eszkábált” babzsákban. Amikor még kicsi volt, kifejezetten szerette, szerintem kb hasonló lehetett neki, mint nekem a régi babzsákkanapénk… na az egy fekete lyuk volt, ha belefeküdtem, órákig fel se keltem onnan… 😀

Az oldalam most kettős, egyszerre felel meg mindkét aktuális kihívásunknak. A színei alapján a moodboardhoz is passzol, de elsősorban ezt most a vázlatos kihívásra készítettem. A 10-est választottam, nyomokban talán még hasonlít is rá…


Az oldalhoz az Aura Rosa kollekció Sunny Day papírját használtam, ezt lealapoztam átlátszó gessoval. A 13 arts Polka dots stencilje szerintem nagyon univerzális, épp ezért szeretem annyira, szóval itt is ez került elő 🙂 A festéshez a már “szokásos” türkiz, sárga, narancs misteket használtam, illetve kipróbáltam az égkék szivárványport is – megint jó vizesen, hogy szép pasztelles árnyalatokat kapjak. Az új “vizigaz” (water plants) chipiket muszáj volt kipróbálni, ezeket zöldeskék selyemporral színeztem. A kép alá hosszú idő után újra szizált tettem, díszítéshez pedig az Aura Rosa kollekcióban található pillangókat vágtam ki, és itt-ott hődomborítottam is párat az oldalra. A rétegzéshez használtam még pár fém díszítőelemet (levélkés ágat, virágot, kulcsokat …), illetve vegyesen szómatricákat a Writer’s block, a Domestic Goddess Salt and Pepper és a Cotton Candy kollekciójából. A “szórós” kedvencek természetesen most sem maradhattak el: arany mikrogyöngy, arany mica pehely, világoskék dara, homokszín dara és fehér csíkcsillám dobják fel az oldalam.  A címfelirat szintén Aura Rosa, a nyíl chipi pedig az új Focus chipboard családból való 🙂 A végén fehér gessoval kicsit megmaszatoltam a kép szélét, illetve sárga és bronz splash tintával pöttyöztem ide-oda. Egyszerű, de szeretem oldal lett…

Még 3 nap és szeptember! Egy gyors oldal még mindenkinek beleférhet 😉

Amiket felhasználtam:

papír: 13arts – Aura Rosa 12″ kollekció

alapozás: 13arts Ayeeda gesso – átlátszó

stencil: 13arts – polka dot stencil, 13arts Ayeeda modell paszta

chipboard: Scrapiniec – Water plants (des.1.) , Scrapiniec – Focus nagy nyilak

színezés: 13arts – Türkiz kréta mist, 13arts – Sárga pasztell mist, 13arts – narancssárga gyöngyház mist, 13arts – Ayeeda szivárványpor, égkék, 13arts – Ayeeda selyempor, zöldeskék, 13arts – Ayeeda splash tinta csillámos bronz és sárga, 13arts – Ayeeda gesso fehér

szóródíszek: 13arts – Ayeeda arany mikrogyöngy, 13arts – Ayeeda színes dara világoskék és homokszín, 13arts – Ayeeda mica pehely arany, 13arts – Ayeeda csíkcsillám fehér

szómatricák: 7dots studio – Writer’s block szómatricák, 7dots studio – Cotton Candy szómatricák, 7dots studio – Domestic Goddess Salt and pepper matricaív

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ