Nyár és napraforgók

Szerintem az egyik “legnyáribb” virág a napraforgó, és én már naaaaagyon várom a nyarat. Így aztán, ha már az idő nem akar melegebbre fordulni, akkor én fordítok nyáriasra egy bútort 🙂 Az áldozat pedig egy hasas komód – mi más 🙂 Az alapszíneket a napraforgó színeihez igazítottam, kellemes, meleg drapp árnyalatok. Ezt a csodaszép Redesign…

Ja. Nein. Rammstein

Sziasztok! Így gyereknap alkalmából kedveskedni szeretnék nektek egy abszolúte NEM gyereknapi sztorival és az ahhoz készült alkotással 😊 Annyira friss még az élmény, hogy szinte ropog (a derekammal együtt, de ez már nyilván a korral jár). A mixed media mellet egy másik „szerelmem” a zene, illetve a koncertek. Anno, még közép-, és főiskola alatt rengeteg…

Vendégalkotónk: Fábián Anett

Kedves Scrapkör Lakók! Fábián Anett vagyok, már sok éve láthatjátok a munkáimat a csoportban.  8 éve scrapbookozom, de igazán csak 2 éve lendültem bele igazán. Addig inkább csak az utam kerestem ebben a nagyon sokrétű hobbiban, de talán már végre sikerült megtalálnom a stílusomat. Szinte minden tetszik, ami a Mixed Mediával kapcsolatos, de Tim Holtz örök…

Glamour hangulatú éjjeli szekrények

Glamour éjjeli szekrények Jónéhány hónapja állnak előkészítve ezek a szekrények a műhely sarkában, többféle tervem is volt vele, de végül egy igazán csajos verzió mellett döntöttem 🙂 Innen indultunk A színeket a transzfer színeihez válogattam. Ez a transzfer egy igazán csajos, glamour darab, ehhez a bordó-lila árnyalatok szépen illenek. Az előkészítés most is egy alapos…

Anyáknapi album

Ehavi Scraptivity kihívás album készítésre ösztökélt. Szeretem nagyon az albumokat, de nem vagyok oly nagy albumgyáros, mint sokan mások a csoportban. Gondoltam gyorsan letudom egy kis minialbummal a feladatot, aztán mégis elég sokáig elszöszöltem vele. Első ötletből vezérelve fogtam a We’R-os frame punch board-omat; vagyis a keretvágó kis “gépezetet” és a főként narancs-kék színvilágú Prima…

Csak úgy

Sziasztok! Van az úgy néha napján, hogy az ember (lánya) csak úgy, minden elképzelés nélkül odaül az asztalához, és elkezd alkotni. Persze bekapcsol valami kellemes zenét háttérnek, maga mellé készít egy kis finom itókát is. Nincs konkrét ötlet, sem megörökítendő emlék, vagy pillanat… igazából az alkotás kedvéért, a maszatolásért, a kísérletezésért történik minden. Ismerős a…

Ezüstös ragyogás

Mindig örülök, amikor a megrendelő igazán bátor és valami különlegeset kér 🙂 Ennél a bútornál több szempontból is igaz a fenti állítás. Az alapfestés kapott egy metálos csillogást, ez számomra még új technika volt A stencil és csík mintákat pedig egy új anyaggal, glass bead géllel készítettem. Lássuk a  részleteket 🙂 Az alap bútorra egy…

Congo

Sziasztok!   Azt hiszem, épp itt az ideje, hogy a Dark side visszatérjen a Sugallatok békés, rózsaszín, virágokkal és madárcsicsergéssel teli kis világába! Nem véletlenül helyeztem el a figyelmeztetést a borítón sem… Innentől kezdve mindenki csak saját felelősségre görgessen lejjebb a képekhez! (Amúgy szerintem annyira nem is félelmetes, de nyilván az én sötét kis lelkem…

Vendégalkotónk: Vida Betti

Sziasztok, köszöntök mindenkit! 🙂 Örülök, hogy újra egy picit részletesebben is bemutathatom nektek a munkámat. A témám most a napló-szerelem felé irányul. Jó néha kicsit bele feledkezni a mindennapi dolgokba és kikapcsolni olykor. A következő oldal pár amit készítettem, leginkább kivágós scrapbook elemekből áll. Minden elemet kivágtam előre. Az első oldalon tortacsipkével dobtam fel a…

Tavaszi hangulatú dobozka

Újabb kis dobozkát festettem – és bár épp havazik… – már a tavaszvárás volt az inspiráció 🙂 És ha tavasz, akkor magnóliák. A redesign with prima-nak van egy csodaszép fehér magnóliás transzfere, amit használtam már bútoron, de most egy dobozkán is szerettem volna kipróbálni. Ehhez a transzferhez számomra a kékes, zöldes színek passzolnak leginkább, így…