A nyári kihívás mood boardja zseniális lett, gratulálok a megálmodójának! Engem teljesen levett a lábamról, a színei, a hangulata, de ami igazán közel állt a szívemhez, az a mottója volt: “Családban élni azt jelenti, hogy a része vagy valami nagyon csodálatosnak. Azt jelenti, hogy bármi is történjen, szeretsz és téged is viszont szeretnek egész hátralévő életedben.”

Bevallom, nagyon odatettem magam 😀 Ezért különösen hálás vagyok, hogy engem választott a szakmai zsűri kiemelt alkotónak. Így jó pár hónap után újra itt vagyok! Köszönet érte!!

Amit most hoztam, az – rendhagyó módon – nem a havi kihívás mood boardja alapján készült, bár nem sokon múlott! Gyönyörű és nagyon inspiráló tábla!

Eszterrel már kóstolgatjuk egy ideje egymást egy privát fotócserés játékkal, végre összehoztuk! A kisfiáról küldött fotókat, többet is, végül egy mellett döntöttem, amit fekete-fehérben és színesben is előhívattam. Imádom a sokfotós oldalakat, de mixed médiában nem sok ilyen alkotásom született. Gondoltam, most belevágok, és talán Eszter sem fogja bánni! (Azóta már tudom, hogy nem bánja :D)

Régóta tervezem ezt a csillagos megoldást kipróbálni – az ötlet nem az enyém, itt az eredeti Anastazi Kuznetsovatól: http://mixedmediaplace.blogspot.hu/2016/08/august-challenge-creative-gym20.html

Mint minden mm alkotást, ezt is úgy kezdtem, hogy lealapoztam átlátszó gessoval a választott aprócsillagos Homegrown papíromat. Kivágtam egy csillagot fehér alapkartonból és a Cotton Candy készlet vibráló, narancs-türkizzöld chevron csíkos papírjából, és a csillag negatívját körbevarrtam, aztán felragasztottam a sarkokba. A koncepció már megvolt, így végigpötyiztem fehér Splash! tintával az egészet, no meg még feketével, türkizzel és naranccsal is. Pecsételtem rengeteget, majd jöhetett a kompozíciók kialakítása. Néhány csipit és a csipik negatívjait lefestettem, pár csillagot is, amikre véletlenül bukkantam, a címet fekete Splash! tintával, kellett még egy halom cérna és szintén festett gézlap. Meg még egy csomó kütyü, de hát ismeritek ezt! 😀

Mivel Eszter kisfiával még nem találkoztam, igazán személyes oldal nem születhetett. Vezérfonalnak egyfajta útravaló- és jókívánságcsomagot találtam ki. A shopban található szómatricáknak köszönhetően hamar összeállt a mondanivaló.
Szóval amikor minden megszáradt, jöhettek a szómatricák. Jaj! úgy imádom ezeket a szómatricákat!! Nagyon sokféleképpen felhasználhatóak, ezer és egy betűtípussal vannak, és a legújabb kollekciókban még átlátszókat is találtok!

A végén még szórtam pár dolgot, ezeket a poszt végén felsorolom, de a kedvencemet, a mini fekete csillagos szórót külön is kiemelném!

Dumáltam már eleget, annyit még a fotók előtt engedjetek meg nekem, hogy itt is megköszönjem Eszternek ezt a fotócserés játékot! Nagyon élveztem! 😀 <3

Nnno és akkor a fotók:

Felhasznált anyagok:

– papírok:
http://www.scrapbookshop.hu/papirok/945-homegrown-kollekcio-12×12.html
és a Cotton Candy 12″-es kollekciója

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ