Mindig is alkottam valamit, hogyha nem kézzel foghatót, akkor a számat jártattam és sztoriztam, csacsogtam és csacsogtam órákon át (ezt persze egykori diákjaim kifejezetten élvezték, inkább, mint a jambikus verslábak elemzését).

A dumagép perszer most is megvan bennem J, de már jobban törekszem a kézzel fogható emlékek megteremtésére, így sokféle hobby után egyszer csak rátaláltam a scrapbook-ra, alig másfél évvel ezelőtt. Ahogy az lenni szokott az ember csak kapkodja a fejét, hogy milyen lehetőségek vannak és mikből mit lehet csinálni és hűűű meg haaa. Elmegy erre a tanfolyamra és megveszi ezt és megrendelni azt és előfizet itt meg ott és ilyet is csinál meg olyat is, aztán ez az őrület szép lassan lecseng (nálam szerintem még inkább csak csillapult) és megtalálja, hogy mik azok az irányzatok, amik bejönnek neki és hol tud igazán kiteljesedni a kreativitása, melyik az a vonal, amit magáénak érez az emlékmegőrzés variációzus tárházából.

Ahogyan az életben, így ebben a hobby-ban is igyekszem megélni mindennek a szépségét és megragadni a pillanatot – nemhiába a Carpe diem a kedvenc idézetem, amit tetoválás formájában magamon is hordozok. Szerintem fontos, hogy az ember élvezze, amit csinál (legyen az munka vagy hobby), hogy folyamatosan akarjon tanulni és fejlődni, és hogy az örömét meg tudja osztani másokkal. Számomra ez a hobby megadja mindezt: tanárokat, barátokat, közösséget, ahol kiélhetem kreatív oldalamat, adhatom a pörgős önmagamat némi bolondozással és lelkesüléssel az alkotás iránt; merthogy: „A kreativitás olyan drog, ami nélkül képtelen vagyok élni.” – állítja Cecil B. DeMille, szerintem pedig nem is érdemes.

Bevallom, nem érzem magam igazi mixed-médiásnak, (főleg, hogy maga a scrapbook világa csak alig másfél éve vonzott magába) valahogy nem megy ez a játszi könnyedség a festékfröccsenésekkel – kábé mindig megáll bennem az ütő, ha egy csepp nem oda pettyen, ahová én azt elképzelem – és akkor a rétegezésről és az ide-oda szórásáról az ilyen-olyan gyöngyöknek és poroknak még nem is tettem említést.

Tény, hogy az emlékmegőrzés ezen formájánál pont az a lényeg, hogy nem baj, ha az emberlánya kicsit (nah jó issssszonyatosan) maszatos lesz, ámde merthogy ez egy Hölgynek (igen, nagy H-val) készült albumka, így igyekeztem visszafogott lenni és most is minimálban toltam a stílus jellemzőit.

A Ciao Bella Italian Luxury papírkollekcióját és Creative padját használtam fel az albumhoz, ami nekem egyértelműen Audrey-ért kiálltott. Így született meg az ötlet, hogy kölcsönzök tőle néhány jótanácsot, amit egy születésnapos barátnő meg tud fogadni és a maga visszafogott és kifinomult stílusával értékelni is tud.

Az album alapját magam állítottam össze, a borítóra került egy kis festett chipboard, némi virág kivágat (vízfestékkel színezve) és a menta gerincborítás, ami kiválóan passzol a barokkmotívumos szürke kartonhoz, amivel a borítót befedtem. 

A belívek közül 2 szimpla és 2 kihajtós is készült, ezeket pékzsineggel rögzítettem az album gerincéhez. Az alapkartonokat – amikből a belívek készültek – méretre vágtam és színtelen gessoval lekentem minden oldalukat, mivel így jobban bírták a stencilezést, vízfestékezést, pecsételést, fröcskölést. Pauszpapírt fűztem még az egyes szegmensek közé, egyfelől, hogy védjem a gondosan elkészült mini oldalakat, másfelől, hogy ezzel is légiesebb jelleget kölcsönözzek az albumnak, plusz egy utalás Audrey Hepburn utánozhatatlanul könnyed stílusára is.

A kollekció két domináló színét: a magentát és a türkizkéket felváltva vittem végig az albumon, hozzácsapva egy kis ütős feketét, ami megadta a drámai hatást – tudom, hogy a rózsaszín nem éppen sokak kedvence és tény, hogy csajos, de a témához tökéletesen passzol és azért a Tiffany kék sem éppen egy rossz választás, hát még egy reggeli náluk…

Az album utolsó oldalán egy pausz zseb található, egy kupont rejt, amit tulajdonosa beválthat egy ünnepi csoki tortázásra, mert: „Egy igazán krémes csoki tortasokat ad sok embernek, nekem is!”(Audrey Hepburn ).

Nemhiába Audrey megmondja a tutit! 🙂

Felhasznált termékek:

Craft o’Clock fehér alapkarton

Ciao Bella – Italian Luxury kollekció 12×12

Ciao Bella – Creative pad A4

Ayeeda Gesso – Átlátszó, Fekete

Chipboard – Boho Love – kis koszorú

AALL and Create stencil no.13

Ayeeda Splash! Tinta – Türkiz, Fehér, Fekete

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ