Amint tavaszodik és nyílnak az orgonák, azonnal az Anyák napja jut eszünkbe. Sokat és sokszor gondolunk anyukánkra, de ilyenkor még jobban és többet figyelünk rájuk, lessük mit is szeretnének és készítünk nekik meglepetéseket.

Nagyon örülök és boldog vagyok, hogy családunkban mindkét nagymama (anyukám és anyósom is) része az életünknek, a gyerekekkel együtt sok–sok emlékkel, szeretettel leszünk gazdagabbak általuk. Anyukámnak most egy kis boldogság albumot készítettem, amit a polcára kirakva akár minden nap megcsodálhat és ezáltal jó kedvre derülhet.

Alapnak a Studio75 paravánját használtam. Bevallom fehéret szerettem volna, azt is rendeltem, de az élet úgy alakította, hogy kraft jutott számomra. Amint a kezembe fogtam, nagyon megörültem neki és nem is bántam a kraft színét, sőt, annál jobban örültem neki. Nagyon szépen kidolgozott, vászon borítású albumalap, amivel nagyon könnyű dolgozni. Én a dekorálást a Mintay Secret Place kollekció lapjaival és kivágó ívével valósítottam meg. Először a belső lapokat készítettem el és aztán a borítót. Így könnyebb volt kiteríteni a paravánt és síkban dolgozni. Méretre vágtam a lapokat, a széleit kicsit öregbítettem és megszíneztem, elkészítettem az alapot és ezután jött a dekorálás és a fotók felragasztása. Amennyiben összecsukva szeretnénk az ajándékot átadni, úgy érdemes ezen belső lapokat nagyon laposan, síkban díszíteni, különben nem lehet majd összezárni. (Ha nem is szeretnénk összezárni, akkor bátran lehet 3d elemekkel is játszadozni.) Sőt, a belső lapok beragasztása előtt érdemes akár egy szalagot is berögzíteni, hogy a későbbiekben az album akár össze is köthető legyen. Én most csak pár papír kivágattal, pici virágokkal és chipboarddal öltöztettem a részeket.

A borítón elsőként modellpasztával stencileztem, majd szalag, tüll, virágok és kivágatok segítségével építettem fel a dekorációt. Kedves kis üzenetként, címként a Hello Beautiful matrica ívéről választottam ki egyet. Picit pecsételtem, használtam szóró gyöngyöket, üvegtörmeléket, csillámot és darákat. A legvégén vízfestékkel fröcsköltem meg egy kicsit a borítót, és repesztő pasztával húztam meg a széleit (én túl vékonyan kentem, így sajnos nem igazán repedt meg, de azért mégis adott egy kis keretet).

Továbbgondolva ezt a paravánt lehetne még a hátoldalát is felöltöztetni: akár oda is fotókat tenni, vagy csak egy –egy kedves üzenetet elrejteni. Nagyon sok lehetőség rejlik ebben a szuper alapban, én bátran ajánlom Mindenkinek, aki gyorsan és szépet szeretne készíteni.

Anyák napjáig van még egy kis idő, készülhet még sok szépséges, kedves, szerethető ajándék. Az én ötletemen túl, csodaszép ajándékokat tudtok készíteni Szandra 3in1 workshopja segítségével, vagy akár a Sugallatos blogon található sok-sok leírás alapján.

Alkossatok szépet magatok és most még anyukáitok, nagymamáitok örömére is!

A képhez tartozó alt jellemző üres; dt_tag_negyzeteskep_SZM-1024x1024.jpg a fájlnév


Érdekel a mixed media?
Gyere és csatlakozz hozzánk!

A képhez tartozó alt jellemző üres; FB_IMG_1553443488456-300x300.jpg a fájlnév

Facebook csoportunk: kattints ide!





NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ