Mostanában elég sok a szabadidőm, így szerettem volna találni valami olyan időtöltést, ami leköt, feltölt, szórakoztat, kreatív és igazán kikapcsol. Nem is jöhetett volna jobbkor egy cikk, melyre véletlenül bukkantam rá az interneten. Ott ismerkedtem meg és hallottam először a felnőtt színezőkről. Pár nap múlva már én is beszereztem az első saját mintámat.

Mit is adott nekem az új hobbi?

Pont azt, amire vártam. Órákon keresztül képes vagyok a színező fölött ülni, variálni a színek kombinációján, satírozni, átmeneteket képezni, koncepciót kialakítani, életre kelteni a fekete-fehér mintát. Egy meglévő képből alkotni egy teljesen újat.

Leköt, feltölt, kikapcsol.

Hogyan álltam neki?

Az első ábrát hagyományos színes ceruzával kezdtem el élettel megtölteni. Azért szeretem a ceruzákat, mert segítségükkel akár egy apró formán belül is lehetséges több színt használni úgy, hogy átmenetes satírt kapjak éles határvonalak helyett. A bemutatkozó részben írtam, hogy sminkes vagyok, így szakmámból kiindulva egyértelmű volt számomra, hogy a színeket nem csak egymás mellé teszem majd. Színkombinációkat alkalmaztam egy-egy motívumon belül is, satírokat és átmeneteket vittem a színezés folyamatába. Sötétből a világosba haladtam, mindeközben mélységeket használtam, melyektől bizonyos részek kiemelkedtek, másikak pedig háttérbe szorultak. Igazán élővé és színessé tettem ezzel a választott formát.

Ezeket színeztem mostanában:

IMG_20150721_084227IMG_20150721_123448IMG_20150721_084315IMG_20150721_123401

Néhány tipp:

Átmemetek készítése:
Ha jobban rányomod a ceruzát, akkor élénkebb és erősebb színt kapsz.
Ha csak lágyan érinted a papírhoz és úgy satírozol, akkor halványabb színvilág tárul eléd, és már mehet is mellé a következő szín.
Ennek a technikának köszönhetően az  éles határvonal elmarad, helyette kapsz egy gyönyörű színátmenetet.
Ne feledd! Hegyezőre szükséged lesz 🙂

Cseréld le a ceruzát!
Ha unod a ceruzát, vagy szeretnél kipróbálni valami mást, amitől a rajzod is új köntösbe bújhat, nem szeretnél átmeneteket, igazán élénk és szemkápráztató képet szeretnél készíteni, akkor kiprobálhatod a filctollat is. A parányi formák miatt tűfilcet is érdemes lehet beszerezni.
Az új Chameleon tollakkal is érdemes kísérletezni. Bővebb infromáció itt: www.chameleonpens.com

Honnan szerezz kifestőt?

Annak, aki szívesen kipróbálná a felnőtt kifestőket, akár könyvesboltban vagy papírboltban beszerezhető komplett könyv áll rendelkezésére, melyekben millió minta és különböző téma közül lehet választani. Ilyen például a Titkos kert vagy a Szép álmokat című színező könyv. Ha valaki nem akar azonnal beruházni, mert előtte inkább kipróbálná, akkor az interneten való kutakodás során rengeteg nyomtatható változat fellelhető.

Tipp: Keress az “adult coloring” kulcsszóra!

Ha DIY alapon a nyomtatás mellett döntesz, akkor érdemes keményebb papírt beszerezni, ugyanis a vékony lap az apró formák tűhegyes ceruzával való színezése közben biztosan behullámosodik.

Nagyon nagy a választék, mindenki megtalálja azt, ami hozzá a legközelebb áll, kedvünkre válogathatunk a minták és a nehézségek között. A non-figuratívon keresztül az állatos kifestőkön, a virágfüzéreken át számtalan megalkotni való formavilág közül szemezgethetünk.

Jó időtöltést mindenkinek, aki emellett a remek kikapcsolódás mellett dönt a szürke hétköznapokon! 🙂

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ